FILMEZZUNK.HU
52 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Gálvölgyi János bájos felesége - Gálvölgyi Judit

53 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Gálvölgyi János bájos felesége

2401

53 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Gálvölgyi János bájos felesége

Gálvölgyi János egy színdarabnak köszönheti feleségét, Juditot. Gács Judittal 1966-ban együtt játszottak az Amatőr Színjátszó Társulatban, amellyel a Szkéné Színházban Görgey Gábor Ötórai tea című darabját mutatták be. Gálvölgyi kettős szerepben a férjet és a fiút, Gács Judit pedig a feleséget és az anyát alakította. A színész ekkor mindössze 18 éves volt. Bár a híres bűvész, Rodolfo (polgári nevén Gács Rezső) lányának eleinte nem igazán tetszett udvarlója, idővel egymásba szerettek.

52 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Gálvölgyi János bájos felesége - Gálvölgyi Judit

Gálvölgyi János és felesége több mint ötven éve boldogok

A következőket mondta megismerkedésükről 2016-ban a Nők Lapjának Gálvölgyi Judit, aki felvette a férje vezetéknevét is:

„Összehaverkodtunk, és anélkül, hogy észrevettem volna, János, a maga félszeg módján udvarolni kezdett. Ő 18 éves volt, tehát szinte kamasz gyereknek számított a szememben, én pedig már húsz, tehát érett nőnek éreztem magam.”

Ötévnyi udvarlás után Gálvölgyi János 1971-ben vette feleségül Juditot, amikorra otthont és egzisztenciát tudott felmutatni. Két lányuk született, Eszter 1973-ban, Dóra 1975-ben. Az előbbi Simonnal, az utóbbi Ádámmal és Dániellel ajándékozta meg a szüleit.

52 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Gálvölgyi János bájos felesége - Gálvölgyi Judit

Fiatalságának megőrzése érdekében Heidi Klum 17 évvel fiatalabb férje vérét issza – Szó szerint!

(Via Femina.hu)


Article Tags: · ·