FILMEZZUNK.HU
Terence Hill 3 éves volt, amikor lebombázták az otthonát - Máig könnybe lábad a szeme, ha szóba jön

Terence Hill 3 éves volt, amikor lebombázták az otthonát – Máig könnybe lábad a szeme, ha szóba jön

6985

Terence Hill 3 éves volt, amikor lebombázták az otthonát – Máig könnybe lábad a szeme, ha szóba jön

Terence Hill-ben a német precizitás keveredik az olasz életszeretettel a szó legszorosabb értelmében, hiszen a színész német anyától és olasz apától született Mario Girotti néven 1939. március 29-én Velencében. Két és fél éves korában aztán Németországba költöztek anyai nagyszüleihez, Drezda közelébe, pont időben ahhoz, hogy megélhessék a város szétbombázását.

Ilyen volt Terence Hill az első filmszerepében - 12 éves volt, amikor szerepet kapott a Vakáció a gengszterrel című filmben

A fiatal Terence Hill

Miközben a szomszédságukban a szövetségesek gyújtóbombái hullottak Drezdára, a kis Mario édesapja Assisi Szent Ferenc írásaiból olvasott fel a fiának a vegyi gyárban, ahol dolgozott. Mind a kettő meghatározó élmény lett a kisfiú számára. A csodával határos módon a család túlélte Drezda elpusztítását, mert a bombák csak a civil lakosságra hullottak, a vegyi üzemre nem. Girottiék ezután visszaköltöztek Olaszországba.

Mario 12 éves volt, amikor egy hirdetés jelent meg az egyik római napilapban, hogy a neves rendező, Dino Risi fiatal fiúkat keres készülő új filmjéhez. A szőke, kékszemű, kedves mosolyú fiút végül kiválasztották és így lett a Vakáció a gengszterrel az első filmje a kis Mario Girottinak.

Russell Crowe és Ryan Gosling belebújt Bud Spencer és Terence Hill bőrébe (Videó!)

(Via ferfiakklubja.hu)


Article Tags: · ·