FILMEZZUNK.HU
10 hollywoodi sztár, aki eljátszott egy szerepet, és az a valóságban is megtörtént vele

10 hollywoodi sztár, aki eljátszott egy szerepet, és az a valóságban is megtörtént vele

26799

4. David Schwimmer (Jóbarátok)

10 hollywoodi sztár, aki eljátszott egy szerepet, és az a valóságban is megtörtént vele

Úgy tűnik, a Jóbarátok írói többször is beletrafáltak, mert sikerült egy másik színész életét is úgymond ‘megjósolniuk’. A sorozatban Ross együtt járt Elizabeth-tel, a nála sokkal fiatalabb egyetemista lánnyal, de végül a korkülönbség miatt szakított vele. A való életben pedig a színész hasonlóan járt: 2010-ben összeházasodott a nála közel 20 évvel fiatalabb Zoe Buckmannal – ami viszont már örömhír, hogy az életkoruk nem bizonyult gondnak, és azóta is együtt vannak!

5. Russell Crowe (Túszharc)

10 hollywoodi sztár, aki eljátszott egy szerepet, és az a valóságban is megtörtént vele

A 2000-es években a színész Meg Ryannel együtt játszott egy filmben, amelyben Russell karakterét elrabolták. A helyzet pedig az, hogy a színész ebben a témában jobban otthon van a valóságban, mint azt szerette volna. Bevallotta ugyanis, hogy volt egy időszak, amikor annyira komoly fenyegetéseket kapott az elrablásával kapcsolatban, hogy már az FBI is azon dolgozott, hogy megóvják Russellt, és elkapják a fenyegetőt.

6. Romy Schneider (Sissi)

10 hollywoodi sztár, aki eljátszott egy szerepet, és az a valóságban is megtörtént vele

Romy Schneider egész életében szerette volna levetni Sissi szerepét, mint ahogyan az általa játszott császárnő sem akart azonosulni uralkodónői szerepével. Sissi a császári udvarból menekült, Romy Németországból. További párhuzam kettejük életében, hogy a világ rajongott értük, ám önmagukat sohasem fogadták el igazán. Méltatlan házasságok, beteljesületlen szerelmek és a gyermekeik tragikus halála szintén közös vonásként jelenik meg. Sissi szívét egy merénylő szúrta meg, Romy szívén a bánat ejtett végzetes sebet.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · ·