Gladiátor érdekességek
A Gladiátor 2000-ben bemutatott amerikai film Ridley Scott rendezésében, Russell Crowe és Joaquin Phoenix főszereplésében. A film 5 Oscar-díjat nyert a 73. Oscar-gála díjkiosztón, valamint négy BAFTA-díjjal, és két Golden Globe-díjjal is jutalmazták ezt az egyedi és páratlan alkotást. És bár biztos többször is megnézed a filmet, most nézzünk meg 11 érdekes tényt a filmről, amik számodra is újdonságként szolgáhatnak.
1. A rendező Ridley Scott elárulta, hogy menet közben írták a sorokat, ugyanis úgy vágtak bele a forgatásba, hogy mindössze 21 oldal volt meg a szkriptből, a nagyjátékfilmeknél átlagos 100–120 helyett, így menet közben kellett improvizálniuk. Russell Crowe később egy interjúban elmesélte, hogy napról napra találták ki, mit forgassanak, volt olyan is, hogy szabadnapot adtak a teljes stábnak, mert nem tudták, mi következzen másnap. Ilyenkor összegyűltek a színész lakásában, és a különféle forgatókönyvírók javaslatai között lázasan szemezgetve tákolták össze az éppen sorra kerülő párbeszédeket. Crowe nevetgélve idézte fel, hogy ez „a lehető legostobább módja volt a filmkészítésnek”, és gyakran megesett, hogy egy esti ital mellett maguk is hüledeztek rajta, hogy sikerült elkerülniük a katasztrófát. Scott egyszer úgy fogalmazott, hogy a filmen ugyan ez nem látszik, de olyan volt a forgatás, mint egymás után megmászni tizenhat hegycsúcsot.
2. Az alkotók a film forgatása közben tudták meg: közkeletű tévedés, hogy a római császárok idején a felfelé fordított hüvelykujj azt jelentette, kegyelmezzenek meg a földre került gladiátornak, a lefelé fordított pedig azt, hogy az ellenfele végezzen vele – a valóságban ez épp fordítva volt. Ez a két jelzés azonban már az egész világon olyan szinten rögzült mindenkinek a tudatában, hogy Scotték úgy döntöttek: nem zavarják meg a nézőket azzal, hogy történelmileg helyesen használják.
3. Nem volt mindig biztos, hogy Maximus szerepét Crowe játssza: előtte Hugh Jackman, Tom Sizemore, Antonio Banderas és Mel Gibson neve is felmerült (utóbbi színész 43 évesen már túl öregnek érezte magát egy gladiátor megformálásához).
4. Commodus szerepére Ridley Scott rendező mindig is Joaquin Phoenixet akarta (igaz, a producerek előtte Jude Law-it is győzködték).
Article Tags: Gladiátor · Joaquin Phoenix · Pietro Scalia · Ridley Scott · Russell Crowe