FILMEZZUNK.HU
Itt a Petőfi Sándor és társairól szóló film, a Most vagy soha! végső előzetese

Elképesztő nagyot zuhant a Most vagy soha! nézettsége a második hetére

2565

Elképesztő nagyot zuhant a Most vagy soha! nézettsége a második hetére

A nemzeti ünnephez időzítve, március 14-én mutatták be a Petőfi-filmet Most vagy soha! címmel, amelyet Lóth Balázs (Pesti balhé) rendezett, aki Rákay Philip, Szente Vajk és Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből dolgozott. A bemutatáskor az aktualitás és műfaja (látványos magyar történelmi film, amely Rákay szerint inkább kalandfilm) miatt rengetegen nézték meg az alkotást: annyira jól indított, hogy csak a Dűne: Második rész tudta lenyomni eddig idén. Több mint 75 ezren látták akkor.

Nos, a lelkesedés mostanra jelentősen csökkent. A Filmforgalmazók Egyesületének statisztikái szerint bár a Most vagy soha! időközben el tudta érni a 100 ezer nézős mérföldkövet, azonban a március 21. és 24. közötti időszakot vizsgálva kiderült, hogy több mint 71%-kkal csökkent a nézettsége.

Petőfiéknek a Kung Fu Panda szereplőivel kellett megmérkőznie a múlt hétvégén, és Po jött ki győztesen a csatából: a Most vagy soha! már csak 21 755 nézőt tudott bevonzani, míg a Kung Fu Panda 4-re több mint 32 ezren voltak kíváncsiak. Sőt, Paul Atreides is le tudta nyomni a Berettyán Nándor által megformált költőt, pedig február 29-én került a mozikba. Noha a Most vagy soha! fent tudott maradni a dobogón, ha ilyen mértékben veszíti el a közönség érdeklődését, akkor egy másik magyar kosztümös filmet, a Semmelweiset sem fogja tudni megelőzni, amely összesítve már 334 ezer nézővel dicsekedhet, és még most, 17 héttel a bemutatása után is a top 10 közelében van.

A plasztikai műtétek tönkretették Jennifer Grey karrierjét – Így néz ki most Baby a Dirty Dancingből

(Via Gamestar.hu)


Article Tags: · · ·