FILMEZZUNK.HU
Christopher Walken érdekességek

12 meglepő érdekesség az Oscar-díjas Christopher Walken-ről

14194

5. Walken ugyan szép sikereket ért el a különböző színdarabokban, az első komolyabb filmes szerepéig azonban egészen 1977-ig várnia kellett. Ebben az évben Woody Allen nagysikerű filmjében, az Annie Hallban (1977) kapott szerepet, melyben Diane Keaton szellemi fogyatékos testvérét alakította.

6. Az Anni Hall-ban látható nagyszerű alakításának köszönhetően figyelt fel rá a rendező Michael Cimino, aki szerepet ajánlott neki az 1978-as A szarvasvadászban. A filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért még 1979-ben elnyerte a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját.

A szarvasvadász

7. Michael Cimino győzte meg Christopher Walkent, hogy A szarvasvadász egyik jelenetének forgatása alatt köpje arcon Robert De Nirot, aki, mint az a reakcióiból is látszik, teljesen ledöbbent. Később annyira felhúzta magát, hogy majdnem otthagyta a forgatást. Cimino később azt nyilatkozta Walkenről, hogy „bátor ember”.

8. Harrison Ford után ő volt George Lucas második jelöltje Han Solo szerepére a Csillagok háborújában (1977) (rajta kívül Nick Nolte-ra és Al Pacinora gondoltak).

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · ·