Argylle: A szuperkém (2024) – Kritika

Amikor Argylle ügynök (Henry Cavill) belép a szobába, a nők elolvadnak a vonzerőtől, a rosszfiúk pedig összecsinálják magukat a félelemtől. Menő szöveggel rendelkezik, stílusosan tud táncolni, és mielőtt észbekapnál a golyókat is kikerüli, de ha kell vad üldözésbe kezd, mert Ő semmitől nem riad vissza. Argylle olyan szuperkém, mint senki más. A könyv szerzője aki megalkotta Argylle-t az nem más, mint Elly Conway (Bryce Dallas Howard). Hogy elmeneküljön unalmas élete elől, regényírásba kezdett és mostanra elérte a sikeres Argylle-sorozat ötödik részét.

Könyveiben szereti a logikai következetlenségeket, és a már elfáradt kliséket. A rengeteg rajongóval rendelkező Elly – hogy kitisztítsa fejét- egy napon úgy dönt meglátogatja anyját (Catherine O’Hara), és megváltozik addigi élete. A vonaton utazva találkozik az ápolatlan külsejű idegen Aidannal (Sam Rockwell). Ekkor kezdődnek ugyanis a gondok hisz a kémkedés valós világában találja magát: rájön egy valódi bűnszövetkezet célpontjává vált. Matthew Vaughn -rendező- filmjeinek erőssége mindig is az volt, hogy érezhetően jól jelenítette meg az általa parodizált stíluselemeket. A kémfilmjeinek (Kingsman, Ha/Ver) műfaja a szatírák és a fikciók érdekes vegyülete volt.

Vaughn most is előáll néhány hasonlóval, mint ahogy azt régebben tette. A képlet melyet imád alkalmazni, az az Argylle film vezérfonala is egyben: az egyszerű valóságot és a fikciót kavargó diszkó ritmusban egyesíti, és néha kilassítva tálalja a nézőnek. Felesleges, hogy pihenjen a szemünk, mert mindig kell valaminek történnie a vásznon…gondolja Vaughn.

Az a túlzott energia, amit a környezetbe pumpál, rendkívül szórakoztató az elején, de egy idő után meginog saját elképzelt világának súlya alatt. Az akciójelenetek egészen a végéig fantáziadúsak tudnak maradni, de néha olyan sűrítve kapjuk, hogy fejben még mindig az utolsónál tartasz, mikor a következő akciójelenet már el is kezdődik.

A történet fordulatai okosan vannak elhelyezve, de mielőtt a teljes hatását kifejtené, jön még kettő, ami mindent megváltoztat, és egy idő után már Te magad is belefáradsz a látottakba, tehát az alkotás nem szórakoztatóvá, inkább fárasztóvá redukálódik.

Vaughn számtalan képi sort idéz James Bondtól a Halálos Fegyverig, és talán úgy érezte, ezzel a tempóval kell felépítenie a cselekményt ahhoz, hogy minden látomását átadja nekünk.

Érdekes, hogy ennek ellenére mégis van egy idegesítő érzésünk, hogy a tét mely körül zajlanak az események, kissé alacsonyra van helyezve, és nem érezzük benne a Vaughn-féle zsigeri hangulatot mely régebben oly kitapintható volt. Sokszor félvárról vesszük a látottakat, mert szereplőit vicceskedve rajzfilmszerűvé teszi. Furcsa továbbá, hogy egy ekkora nagy költségvetésű produkció ilyen gyengécske CGI-vel van leforgatva. Jó példa erre a Görögországban játszódó üldözéses jelenet, amely olyan, mint egy Halálos Iram akciódíszletből származna. Lelombozott, hogy egyszerűen csak ilyen minőségű utómunkára futotta a készítőktől.

Az Argylle is mint sok más hasonszőrű produktum a maga 139 perces játékidejével bőven túllépi azt az ingerküszöböt, melyet még könnyedén befogadna a néző.

Ez a túlkapás leginkább a harmadik felvonásban érzékelhető. A szigorúbb vágás hatalmas szívességet tehetne ennek a filmnek, miközben néhány ismerős szereplő, mint például Samuel L. Jackson és Sofia Boutella sajnálatos módon kihasználatlan maradt. Matthew sokszor az ironizálás és parodizálást választja ahelyett, hogy a nonszensz és az önfeledt szórakoztatás mellett döntene. Pedig Ő ilyenkor van elemében, és akkor emlékezetes dolgokra is képes, ahogy azt már korábban láthattuk. Mérsékelt szórakozást nyújt ahogy a résztvevők ezekben a szándékosan karikatúraszerű szerepekben erőlködnek. Bryce Dallas Howard mellett a másik főszereplő, Sam Rockwell is próbál valamit az alulírt karakterébe betuszkolni, de ebben a masszaszerű forgatókönyvben nem találta meg önmagát.

Levonhatjuk azt a következtetést, hogy egy olyan film esetében, amely egyértelműen szeretne valami frisset hozzáadni a 007-es kémműfajhoz 2024-ben, vagy legalábbis megújítani annak legkopottabb elemeit, nem támaszkodhat túlságosan a korábban ismert panelekre. Pedig Matthew Vaughn rendező, a Kingsman-filmekben szerzett tapasztalata azt sugallta számomra, hogy sok lehetőség rejlett ebben az új kém-akcióvígjátékában, azonban tévedtem, mert elhittem azt, amit az előzetes sugallt: egy üde és kreatív moziélményt kaphatunk a pénzünkért. Ehelyett az Argylle egy hihetetlenül kiszámítható, minden lépésében tipikus kliséfilm. Azok számára, akik alacsony téttel rendelkező nyakatekert filmre vágynak nekik nyugodt szívvel ajánlom Matthew Vaughn új büszkeségét.

//Kritika: Kovács Ferenc # Bruce//

Samuel L. Jackson elárulta, hogy melyik filmjéért kellett volna Oscar-díjat kapnia