FILMEZZUNK.HU

Christian Bale 10 legjobb filmje, amit mindenképpen látnod kell

33454

6. A sötét lovag – Felemelkedés (The Dark Knight Rises, 2012)

8 évvel később, hogy a sötét lovag legyőzte az ördögi Jokert, és önkéntes száműzetésbe vonult, egy terrorista, Bane érkezik Gotham városába, aki a végsőkig próbára teszi a rendőrség és az ott lakók erejét. Batman kénytelen lesz újra felölteni maszkját, és felvenni a harcot egy ellenfél ellen, melynek képességei még fénykorában is komoly kihívás elé állították volna…

A sötét lovag - Felemelkedés (The Dark Knight Rises, 2012)

A ‘legepicebb’  Batman résznek ígérkezett a Felemelkedés, de véleményem szerint nem tudott még az első részhez sem, nemhogy a Sötét Lovag fölé nőni. Nolan igyekezett ebben a részben is tartani a sötét, valósághű világot. Ettől függetlenül jó filmről van szó, nemhiába van a listán a negyedik helyen. (16+)

5. A harcos (The Fighter, 2010)

A bokszoló „Irish” Micky Ward keményen küzd a kisváltósúlyú bajnoki címért, mindezt azért, hogy pénzt szerezzen, és kislányának segítsen. A felkészülésben féltestvére, Dicky segíti, aki bokszolóból vált edzővé, mielőtt még teljesen elsodorta volna a kábítószer és a bűnözés világa.

A harcos (The Fighter, 2010)

A harcos egy bokszolóról szól (Mark Wahlberg) akinek az edzőjét játssza Christian Bale. Annyira jól alakít a filmben, hogy Golden Globe-,  és Oscar díjjal is jutalmazták érte, amely díjakat előtte még soha és azóta sem hódított el! (16+)

4. Batman: Kezdődik! (Batman Begins, 2005)

Más jövőt képzelt magának. Bruce Wayne milliomosok gyerekeként élte boldog életét, ám szülei brutális meggyilkolása után elhagyja Gothamet, és fiatal éveit vándorlással tölti. A felnövekvő Bruce a Távol-Kelet misztikus titkait tanulmányozza, olyan vidékekre jut el, ahova előtte még kevesen; edzi magát, felkészül. Azután visszatér Gotham Citybe. Egyetlen célja, hogy az igazságtalanság ellen harcoljon, minden erejével, eszével és különleges technikai felszerelésével védje az ártatlanokat és harcoljon a gonoszság ellen. A város árnyékba borult utcáin felbukkan a maszkos lovag, a rejtélyes, megfoghatatlan idegen, aki denevérként szeli ketté az éjszakai eget: Batman! A jóságnak szüksége van a gonoszra: a világos oldalra a sötétségen át vezet az út.

Batman: Kezdődik! (Batman Begins, 2005)

Az első Batman, amiben ünnepeltünk vállalta a főszerepet nagyon nagy sikert aratott 2005-ben. Liam Neeson játéka, Christian Bale alakítása is nagyon jó. Ebben a filmben láthattuk először azt a nagyon sötét és valósághű (már amennyire lehet) hangulatot amely különbözik a Marvel féle filmektől, habár ekkor még nem indult be a Marvel Cinematic Universe. De ez a valósághoz közelebbi állapot hihetőbbé teszi magát a filmet, még ha tudjuk is, hogy fikcióról van szó és ez az összes Nolan féle Batmannél meg van.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · ·