FILMEZZUNK.HU
Meghalt Andresz Kati, a legendás magyar szinkronhang

Meghalt Andresz Kati, a legendás magyar szinkronhang

1304

Meghalt Andresz Kati, a legendás magyar szinkronhang

Andresz Kati színésznő, szinkronszínész 68 éves volt, s többek között olyan hírességeknek kölcsönözte a hangját, mint Romy Schneider és Susan Sarandon. A művésznő 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja lett. Később 1981–1984 között a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1984–1986 között a győri Kisfaludy Színház színészeként dolgozott. Ezután 1986–1987 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, de 1987-ben a Jurta Színház alkalmazottja is volt. 1988 óta szabadfoglalkozású.

„Végtelenül szomorú hírt kaptunk: Andresz Kati a mai napon elhunyt. Szívünkben hatalmas űrt hagyott, hiszen volt lehetőségünk őt személyesen is megismerni. Végtelen kedvessége pedig a szinkront kedvelők ezreit (mit ezreit, százezreit!) tette azonnal rajongóvá. Ki ne emlékezne a Harry Potter-filmekben nyújtott páratlan alakítására a Weasley-család anyukájaként? De több mint 1650 szinkronmunkája közül bőven találunk más említenivalót is. Andresz Kati pótolhatatlan veszteség, akinek hiánya felfoghatatlan.”

írja a magyar szinkronélettel foglalkozó Szinkronjunkie a közösségi oldalán. Búcsúzásukban megemlítik a Kojakben, a Columbóban, a Magnumban, a Gyilkos sorokban, a Polipban és a Petrocelliben nyújtott szinkronszínészi munkáját. De, mint írják, ő volt a Rocky Horror Picture Show Janet Weissa, és hallhattuk Az utolsó mohikánban, vagy Elaine szerepében szórakoztatott bennünket a kiváló 48 óra című filmben. Ő volt Molly a 9 és fél hétben, feltűnt a Hegylakóban, hallhattuk a Rendőrakadémiában, és először ő szinkronizálta John McLane feleségét, Holly-t a Die Hardban, szerepelt a Csupasz pisztolyban, továbbá ő volt az ügyésznő a Tango & Cash-ben.

(Via MSN.com)

Így nézett ki fiatalon a Gyilkos sorok nyomozónőjét alakító színésznő (Fotók!)


Article Tags: · ·