FILMEZZUNK.HU
A 10 legsokkolóbb környezetvédelmi dokumentumfilm, amit látnod kell - Ha tenni akarsz a környezetért

A 10 legsokkolóbb környezetvédelmi dokumentumfilm, amit látnod kell – Ha tenni akarsz a környezetért

3715

A 10 legsokkolóbb környezetvédelmi dokumentumfilm, amit látnod kell – Ha tenni akarsz a környezetért

Akik napi szinten nyomon követik a média, azon belül a filmek és sorozatok megjelenését, azok észre vehették, hogy az utóbbi időben egyre több figyelmet szentelnek a környezetvédelmi dokumentumfilmeknek. Ennek az az oka, hogy szerencsére egyre többen figyelnek fel arra, hpgy bolygónk hatalmas veszélynek van kitéve, ha nem teszünk nagyon gyorsan valamit. A Földet telis tele kaptunk kincsekkel, amit az önző emberi hatalom arra használt fel, higy minél jobban kizsákmányolja és nyerészkedjen azon javakból, amiket ajándékba kaptunk. Ma már ott tartunk, hogyha a Földet tönkretettük, akkor másik bolygóra költözünk. De ha az emberiség képes egy egész bolygót tönkretenni, félő, hogy semmiből nem tanul és mindent tönkretesz ami körülötte van. Mert ilyen a csúf emberi ösztön. Azt kell megóvni és helyretenni, amit kaptunk.

Minden eddiginél súlyosabb éghajlati válsággal nézünk szembe és muszáj változtatnunk ahhoz, hogy a Földet úgy adhassuk tovább a következő generációknak, ahogy azt mi is megkaptuk.  Sok filmrendező ösztönöz minket arra, hogy tegyünk többet a bolygóért, hiszen minden apró lépéssel előbbre vagyunk. A környezetünkről szóló alkotások nyers képsorai talán sokkhatásként hatnak, de megfoghatják a kezünket és elvezethetnek minket a jövőbe, hogy pozitív változásokat hozzanak az életünkbe. Az állatvédők is folyamatosan fellépnek, hogy megóvjuk, megvédjük az állatokat és környezetünket. Tegyünk mindezért mi is! Mostani összeállításunkban azokat a filmeket szedtük Nektek össze, melyek felhívják a figyelmet arra, hogy égető bajban van bolygónk, ami ellen tennünk kell!

1. The River and The Wall (A folyó és a fal)

A film alaptémája uralta az Egyesült Államok közbeszédének utóbbi néhány évét: egy fal a mexikói határ mentén. Három texasi, egy New York-i ornitológus és egy brazil bevándorló 1200 mérföldes hegyi kerékpár-, ló- és kenuútra indul a Rio Grandén, hogy dokumentálja az amerikai-mexikói határt a két országot elválasztó fal építése előtt, és megvizsgálja annak a bevándorlásra, közterületekre, vadvilágra, a földtulajdonosokra és a határbiztonságra gyakorolt hatását. A három hónapos utazás során a csapat találkozik kongresszusi képviselőkkel, bevándorlókkal, határőrökkel, vadbiológusokkal, állattartókkal, gazdákkal és a határ mindkét oldalán élő emberekkel, hogy meggyőződjenek róla, valójában hová is kerül a fal, és milyen hosszú távú hatásai lesznek.

2. Anthropocene: The Human Epoch (Antropocén: Az ember kora)

Az emberek szó szerint átszabták a rendelkezésre álló teret, hogy elegendő helyük legyen. Az általunk alkotott tájak utat engednek a tudósoknak, akik azzal érvelnek, hogy bolygónk felszínének szerkezete olyan mélyen megváltozott, hogy már nem ugyanabban a geológiai korszakban élünk, mint nagyszüleink. A képsorok tízéves kutatás eredményei, így mi is láthatjuk, hogy a világ visszafordíthatatlanul megváltozott.

3. RiverBlue

A kanadai természetvédő, professzor és evezős, Mark Angelo hároméves folyami útra indul a Föld körül, hogy dokumentálja a divatipar által okozott károkat a világ vízellátásában. A ruhagyártásból származó mérgező vegyi anyagok a folyókba és a tengerekbe kerülnek, így nagy a kockázata annak, hogy elpusztítja a vízi élővilágot a az emberiség fast fashion-függése.

4. Faces Places (Arcélek, útszélek)

A világhírű francia filmrendező, Agnes Varda legújabb alkotása egy nagyon érzelmes és erőteljes lenyomat az emberiségről. Bájos, felemelő és mégis radikális. Az alkotó a kameráján keresztül szépen és meghatóan beszél a művészet, az öregedés és az emberiség átformáló és radikális erejéről. A 2017-es cannes-i filmfesztivál Aranyszem-díj nyertesének legfőbb üzenete, hogy az emberek és a bolygó szolgálata valódi művészet.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·