FILMEZZUNK.HU
A fantasztikus Dustin Hoffman 10 legnagyszerűbb filmje

A fantasztikus Dustin Hoffman 10 legnagyszerűbb filmje

12372

Dustin Hoffman legjobb filmjei

Dustin Hoffman kétszeres Oscar-díjas és ötszörös Golden Globe nyertes amerikai filmszínész, producer, Új-Hollywood legendás színészgenerációjának tagja. Összesen 62 produkcióban volt kisebb-nagyobb szerepe a Los Angelesben született színésznek. Orosz emigráns édesapja, Harry, bútorkereskedő volt, édesanyja, Lilian, amatőr színésznő. Középiskola után a Santa Monica-i főiskolára iratkozott be, ahonnan két év után kitették rossz vizsgaeredményei miatt. Hétszer jelölték Oscar díjra, amelyből kétszer el is nyerte a legjobb színésznek járó Oscar díjat; először 1980-ban a Kramer kontra Kramer c. filmért, majd másodszor az Esőember c. filmben nyújtott alakításáért. Ezúttal Dustin Hoffman filmes pályafutásának 10 legnagyszerűbb alakítását próbáltuk egy csokorba szedni.

10. Kis Nagy Ember (Little Big Man, 1970)

Jack Crabb (Dustin Hoffman), az indiánháborúk 121 éves veteránja, visszapillant kalandos életére: a fehér kisfiú csejenn indiánok között nevelkedik, mígnem az amerikai hadsereg fogságába esik, és egy lelkész gondjaira bízzák. Jackből revolverhős, majd üzletember lesz, s egy ideig újra indiánok között él – így mint felnőtt állandóan két világ, két kultúra között ingadozik.

Kis Nagy Ember (Little Big Man, 1970)

A film szerepel Steven Jay àltal szerkesztett, 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című filmkritika gyűjteményben. A nagypapát Chief Dan George alakította, aki valóban indián főnök volt, így méh hitelesebbé tudta tenni játékát.

Stílus: dráma, western
Hossz: 150 perc
Díjak, jelölések: Oscar és Golden Globe jelölés
Rendező: Arthur Penn

9. Éjféli cowboy (Midnight Cowboy, 1969)

A jóképű Joe (Jon Voight) Floridából New Yorkba utazik, hogy selyemfiúként csinálja meg a szerencséjét; magasröptű tervei azonban meghiusulnak. Az utcán megismerkedik Ratso Rizzóval (Dustin Hoffman), egy kicsi, a tüdőbajtól meggyötört csirkefogóval, aki „manager”-je és barátja lesz. Ratso arról álmodozik, hogy Floridában megkopasztja a pénzarisztokráciát, azonban a halálos beteg csirkefogó célját már soha sem éri el.

Éjféli cowboy (Midnight Cowboy, 1969)

Dustin Hoffman tartott tőle, hogy a túlságosan jól ápolt külseje miatt nem kapja meg a szerepet, ezért arra kérte a film menedzserét, találkozzanak egy manhattani utcán. Dustin Hoffman kéregetőnek öltözve jelent meg, és a menedzser sokáig észre sem vette őt, mígnem egy ponton odasétált hozzá és felfedte valódi kilétét.

Stílus: dráma
Hossz: 113 perc
Díjak, jelölések: 3 Oscar díj (Legjobb film, Legjobb rendező, Legjobb adaptált forgatókönyv), további 3 Oscar jelölés és 6 Golden Globe jelölés
Rendező: John Schlesinger

8. Diploma előtt (The Graduate, 1967)

Ben (Dustin Hoffman), a szégyellős és halk szavú fiú épp befejezte az egyetemet, és mindene megvan ahhoz, hogy szép karriert fusson be. Azonban a szülei barátainál tett látogatása során megismerkedik Mrs. Robinsonnal, aki elcsábítja a fiút. Kettejük közt viszony alakul ki, amikor azonban a nő rájön, hogy fiatal szeretője beleszeretett lányába, mindent megtesz, hogy Elaine-t férjhez adja. Ben azonban végre a sarkára áll, és és megszökteti az oltártól álmai nőjét.

Diploma előtt (The Graduate, 1967)

Dustin Hoffman filmes pályájának legelső darabja, amelyért rögtön Oscarra is jelölték! Dustin Hoffmant a film producere a meghallgatáson összetévesztette az ablakpucolóval, a színész pedig azt hitte, hogy a casting része, hogy lemossa az ablakot. 2007-ben az Amerikai Filmintézet minden idők 17. legjobb filmjének választotta a Diploma előttet.

Stílus: dráma, vígjáték
Hossz: 100 perc
Díjak, jelölések: 1 Oscar-díj (Legjobb rendező) és 3 Golden Globe-díj, további 6 Oscar és 3 Golden Globe-jelölés
Rendező: Mike Nichols

7. Az ügynök halála (Death of a Salesman, 1985)

A 60 éves kereskedelmi utazóügynök, Willy Loman (Dustin Hoffman) a boldogság és a siker amerikai álmát hajszolta egész életében, s annyira belelovalta magát ebbe az álomba, hogy alig-alig tudja tudomásul venni: egész családja s az ő élete is a nagy szavak élő cáfolata. Fiai, akinek karrierjéhez annyi reményt fűzött, semmire sem vitték. Önámítás volt az egész.

Az ügynök halála (Death of a Salesman, 1985)

Stílus: dráma
Hossz: 150 perc
Díjak, jelölések: Golden Globe díj (Dustin Hoffman – Legjobb színész), további 3 Golden Globe jelölés
Rendező: Volker Schlöndorff

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · ·