Egy tízéves rajongója állította meg Keanu Reevest a reptéren – a reakciójára tényleg nem számított
A közelmúlt egyik legbájosabb története Keanu Reeveshez kötődik, akiért nem hiába rajonganak annyian, ugyanis egy csupa szív ember. Történt ugyanis, hogy a Mátrix-filmek sztárját a New York-i repülőtéren állította meg egy fiatal rajongója, aki egy teljes kérdéslistát állított össze kedvencének. Keanu örömmel állt meg autogramot adni és válaszolt rajongója záporozó kérdéseire.
A beszélgetést Andrew Kimmel televíziós producer örökítette meg, a posztot pedig már több mint 21 000-szer osztottak meg.
„Gondoltam, megosztom ezt, mert a csávó egy klasszis, és az ilyen apró pillanatok nagy változást hozhatnak az emberek életében. Több Keanusra van szükségünk!”
Reeves a fiatal rajongójának többek elmondta, hogy éppen hazafele tart, miután Londonban forgatott egy dokumentumfilmet.
„Amikor rajongója kifogyott a kérdésekből, Keanu kezdte el a srácot faggatni. Miért voltál Európában? Milyen galériákban jártál Párizsban? Melyik volt a kedvenced?”
– írta a fotóhoz a producer. Keanut úgy tartják számon, mint Hollywood egyik leginkább két lábbal a földön járó sztárját, akinek nagylelkűsége is legendás. Egyszer egy másik rajongója kapcsán került a címlapokra, amikor is csak azért vett magának egy gombóc fagyit, hogy a lánynak aláírhassa a blokkot.
(Via Hirado.hu)
Article Tags: featured · Keanu Reeves