FILMEZZUNK.HU
Színészek, akik túl korán mondták ki a boldogító igent

Színészek, akik túl korán mondták ki a boldogító igent

2079

Színészek, akik túl korán mondták ki a boldogító igent

Sokan pár hónap után már a válási papírokat intézték, mások évekig éltek boldog házasságban, és olyan is van, aki még a mai napig a legnagyobb boldogságban él első szerelmével. Míg kamaszként leginkább azon gondolkodunk, hogy kivel menjünk a sulibuliba, melyik poszter fér még el a falunkon, vagy milyen is az a mindent elsöprő első szerelem, addig a sztárvilágban felcseperedett gyerekek egy egészen más életritmusban haladva, szinte a legtermészetesebb módon vetik bele magukat a házasságba, abban a biztos, rózsaszín felhőben lebegve, hogy a holtomiglan-holtodiglan örökre szól majd. És bár ezek a kapcsolatok nagy része ma már csak a régi szép emlékek számát növelik, mi összegyűjtöttük Nektek azokat a hírességeket, akik még túl korán mondták ki a boldogító igent.

Melanie Griffith és Don Johnson

Színészek, akik túl korán mondták ki a boldogító igent

A színésznő kétszer mondta ki a boldogító igent Don Johnsonnak. Először 1976-ban, 19 évesen állt az oltár elé, az akkor 27 éves színésszel, ám ez a nász mindössze 6 hónapig tartott. Majd 13 évvel később, 1989-ben még egyszer megpróbálták és 1994-ig együtt is maradtak – ebből a házasságukból született egyetlen közös gyermekük Dakota.

Demi Moore és Freddy Moore

Színészek, akik túl korán mondták ki a boldogító igent

Bizony, bizony, ebből a házasságból maradt Demire a ma is használt sztárneve. A nehéz családba született, akkor már modellkedő Demi Gene Guynes 18 éves volt, mikor hozzáment a 30 éves zenész Freddyhez és Los Angelesbe költöztek. A színésznő 3 közös dalt is írt az énekessel, sőt még férje zenekarának, a The Nu Kats-nak az egyik klipjében is szerepelt. Boldogságuk azonban mindössze 4 évig tartott.

Milla Jovovich és Shawn Andrews

Színészek, akik túl korán mondták ki a boldogító igent

A Tökéletlen idők című film forgatása után az akkor mindössze 16 éves Milla Jovovich hozzáment a 21 éves Shawn Andrewshoz. Nászuk azonban nem tartott sokáig és két hónap múlva érvénytelenítették a dolgot.

Macaulay Culkin és Rachel Miner

Színészek, akik túl korán mondták ki a boldogító igent

A gyerekszínészként ismertté vált Macaulay és barátnője 17 éves voltak, amikor 1998-ban kimondták a boldogító igent. 2000-ben végül sajnos elváltak.

Szerző: MéziMcFly

A film egyik főszereplője szerint jöhet Az ördög Pradát visel folytatása!


Article Tags: · · · · · · · ·