FILMEZZUNK.HU
Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) - Kritika

Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) – Kritika

1757

Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) – Kritika

Az Akkor éjjel olyan díjnyertes francia krimi, mely egy megrázó bűnügyi nyomozást mesél el gyengéd, de annál tárgyilagosabb hangnemben. Szokatlanul mással van dolgunk, mint amit megszokhattuk ebben a műfajban. Éppen ezért sokkal hevesebben rázza meg az embert, mint néhány látványra fókuszáló hangos rendőrfilm!

Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) - Kritika

Olyan elvadult világban élünk, ahol a gonosz bárhonnan lecsaphat, és véget vethet az életünknek.” Az a szóbeszéd járja, hogy minden nyomozónak van egy ügye, ami üldözi őt egész élete-munkája folyamán, és amely jobban fáj neki, mint a társainak anélkül, hogy képes lenne megmagyarázni ennek valódi okát.

A francia Alpok kisvárosában 2016 október 12 éjszakáján, kicsivel 3 után Clara ( Lula Cotton-Frapier) hazaindul barátnőjétől, akitől még egy videóüzenetben is elköszön, egy kilétét titkoló férfi útját állja, majd miután menekülne, egyszerűen a nyílt utcán felgyújtja a lányt. Az ügyben eljáró két nyomozó komoly és alapos munkával kezd bele a kivizsgálásába, azonban csak a gyanúsítottak köre bővül, de előre nem haladnak a nyomozásban a rengeteg megválaszolatlan kérdés miatt. 12-én éjjel élve elégették a 21 éves Clarát. Ezek tények, azonban az ok-okozati összefüggésekre csak lassan és homályosan derül fény… Durva tény az is, mely a film közöl: az éves 800 gyilkossági ügy 20%-a megoldatlan marad a rendőrségi nyomozások során…az egyik ilyen nyomozásba csöppenünk bele.

Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) - Kritika

Dominik Moll filmje elgondolkodtató, mert a film igaz kitalált történet, mégis sok helyen valós alapokra támaszkodik. Két nyomozó – Yohan és Marceau- mindennapjait követjük nyomon az ügyben. Marceau a vén róka szerepét tölti be, kinek olyan a házassága mely válással fog végződni. Marceau kezd belefáradni az életbe, és látjuk személyes élete mennyire befolyásolhatja döntéseit, amikor kezdetét veszi a nyomozás. Nagyon megfogott az a kép, hogy minden felhajtást nélkülözve reálisan pillanthatunk bele a rendőri munkálatokba, ami azzal is jár, hogy Moll (a rendező) igyekszik sok potenciális elkövetőt bemutatni, mégsem haladunk a bizonyítékok hiánya miatt egy konkrét irányba.

Frusztráló egy eset ez kéremszépen, különösen akkor, ha el vagyunk mi nézők bizonytalanítva, és a cselekményt is egyre nehezebb megérteni.

A részletekre okosan figyelő rendező tudatosan bizonytalanít el bennünket is, hisz Clara és fiúi közti viszony ábrázolásával, már bennünk is felerősödnek az előítéletek, és talán azt gondolhatjuk: Clara magának kereste a sorscsapást? A direktor ragyogóan ábrázolja szereplőit, akik érzelmeiket sosem rejtegetve láthatunk. Azt a megközelítést, mindig is szerettem a francia filmekben, ahogy az emberi lelkiállapotot mélyen képesek közölni a franciák, és erre időt is képesek szánni filmjeikben. Jelen esetben Moll nem csupán szereplőire képes fókuszálni, de a környezetet is érzékletesen mutatja be, hisz az Alpok gyönyörű tájai ragyogóan képesek kirántani minket a rideg és komor valóságból.

Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) - Kritika

Üdítő volt látni, hogy a cselekményszálat sem bonyolítják feleslegesen, illetve egy furcsa kettősség uralkodik az emberben, hisz a tempó, amit diktál a film arra nem mondhatjuk, hogy rohanó, azonban mégsem tudunk unatkozni a játékidő leforgása alatt. Sokszor érezhető volt, hogy a rendezőt a férfi és nő közti kapcsolatok mennyire foglalkoztatják. Szomorú megtapasztalni azt, hogy miket képesek tenni a férfiak a nőkkel, csupán azért, mert fizikális erejük engedi.

Az Akkor Éjjel-re tipikusan jellemző az az álláspont, hogy folyamatosan várod a végét, azt akarod, hogy megoldódjon az ügy, azonban hiányzik az a „többletfeszültség” ami egy ilyen műfajú film elengedhetetlen része lesz… amiért annyira profi lett számomra például a Bíbor Folyók.

A film végi lezárás adhatna a nézőnek többet is, egy elégtételt, azonban Moll kicsit rükvercbe kapcsolt. A rendező szándékosan döntött arról, hogy egy lépést hátralép, és az izgalom helyett a mindennapi realizmusra koncentrálva zárja le új filmjét.

Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) - Kritika

Így sem volt rossz, kicsit furcsán különc lett, de talán ehhez a filmhez ez illet a legjobban… Az biztos, hogy műfaján belül képes arra, hogy szokatlanul sokat forgassa meg agyunkat a befejezést követően.

//Kritika: Kovács Ferenc # Bruce//

Diana Riggel nem mindennapi módon zajlottak a Trónok harca forgatások

Rejtélyek bűvöletében | Akkor éjjel (2023) - Kritika Az Akkor éjjel olyan díjnyertes francia krimi, mely egy megrázó bűnügyi nyomozást mesél el gyengéd, de annál tárgyilagosabb hangnemben. Szokatlanul mással van dolgunk, mint amit megszokhattuk ebben a műfajban. Éppen ezért sokkal hevesebben rázza meg az embert, mint néhány látványra fókuszáló hangos rendőrfilm! „Olyan elvadult világban élünk, ahol a gonosz bárhonnan lecsaphat, és véget vethet az életünknek.” Az a szóbeszéd járja, hogy minden nyomozónak van egy ügye, ami üldözi őt egész élete-munkája folyamán, és amely jobban fáj neki, mint a társainak anélkül, hogy képes lenne megmagyarázni ennek valódi okát. A francia Alpok kisvárosában 2016 október 12 éjszakáján, kicsivel 3 után Clara ( Lula Cotton-Frapier) hazaindul barátnőjétől, akitől még egy videóüzenetben is elköszön, egy kilétét titkoló férfi útját állja, majd miután menekülne, egyszerűen a nyílt utcán felgyújtja a lányt. Az ügyben eljáró két nyomozó komoly és alapos munkával kezd bele a kivizsgálásába, azonban csak a gyanúsítottak köre bővül, de előre nem haladnak a nyomozásban a rengeteg megválaszolatlan kérdés miatt. 12-én éjjel élve elégették a 21 éves Clarát. Ezek tények, azonban az ok-okozati összefüggésekre csak lassan és homályosan derül fény… Durva tény az is, mely a film közöl: az éves 800 gyilkossági ügy 20%-a megoldatlan marad a rendőrségi nyomozások során…az egyik ilyen nyomozásba csöppenünk bele. Dominik Moll filmje elgondolkodtató, mert a film igaz kitalált történet, mégis sok helyen valós alapokra támaszkodik. Két nyomozó – Yohan és Marceau- mindennapjait követjük nyomon az ügyben. Marceau a vén róka szerepét tölti be, kinek olyan a házassága mely válással fog végződni. Marceau kezd belefáradni az életbe, és látjuk személyes élete mennyire befolyásolhatja döntéseit, amikor kezdetét veszi a nyomozás. Nagyon megfogott az a kép, hogy minden felhajtást nélkülözve reálisan pillanthatunk bele a rendőri munkálatokba, ami azzal is jár, hogy Moll (a rendező) igyekszik sok potenciális elkövetőt bemutatni, mégsem haladunk a bizonyítékok hiánya miatt egy konkrét irányba. Frusztráló egy eset ez kéremszépen, különösen akkor, ha el vagyunk mi nézők bizonytalanítva, és a cselekményt is egyre nehezebb megérteni. A részletekre okosan figyelő rendező tudatosan bizonytalanít el bennünket is, hisz Clara és fiúi közti viszony ábrázolásával, már bennünk is felerősödnek az előítéletek, és talán azt gondolhatjuk: Clara magának kereste a sorscsapást? A direktor ragyogóan ábrázolja szereplőit, akik érzelmeiket sosem rejtegetve láthatunk. Azt a megközelítést, mindig is szerettem a francia filmekben, ahogy az emberi lelkiállapotot mélyen képesek közölni a franciák, és erre időt is képesek szánni filmjeikben. Jelen esetben Moll nem csupán szereplőire képes fókuszálni, de a környezetet is érzékletesen mutatja be, hisz az Alpok gyönyörű tájai ragyogóan képesek kirántani minket a rideg és komor valóságból. Üdítő volt látni, hogy a cselekményszálat sem bonyolítják feleslegesen, illetve egy furcsa kettősség uralkodik az emberben, hisz a tempó, amit diktál a film arra nem mondhatjuk, hogy rohanó, azonban mégsem tudunk unatkozni a játékidő leforgása alatt. Sokszor érezhető volt, hogy a rendezőt a férfi és nő közti kapcsolatok mennyire foglalkoztatják. Szomorú megtapasztalni azt, hogy miket képesek tenni a férfiak a nőkkel, csupán azért, mert fizikális erejük engedi. Az Akkor Éjjel-re tipikusan jellemző az az álláspont, hogy folyamatosan…

Értékelés

Színészi alakítás - 70%
Rendezés - 90%
Történet - 75%
Hangulat - 75%
IMDB - 74%
Filmezzünk.hu - 75%

77%

User Rating: Be the first one !
77

Article Tags: · · · · · · · · ·