FILMEZZUNK.HU
Dühöngő bika

10 színész, akik teljesen elmélyültek egy szerepben

1637

3. Sean Penn – Milk

Milk (2008)

A 2008-as Milk- ben Harvey Milk (Sean Penn) azt mondta: „… Régen csak szórakozásból bejöttek és megvertek minket.” Melyik rajongó tudja elképzelni, hogy Penn megengedi, hogy ez valaha is megtörtént vele? A színész egész karrierje során „rosszfiú” imázsra vágyott. Az 1980-as években Penn kemény fickó karaktereket alakított, magánéletét pedig minden pillanatban fotósok hada követte, ezzel nehezítve a színész életét. A Milk-ben Penn játszotta az első nyíltan meleg politikust Amerikában, aki elkötelezett volt a melegek előmenetele kapcsán. Karakterének lágysága biztosította a közönség számára azt, hogy karakterét a lehető leghihetőbben játszotta el.

Miközben néztük a filmet, ez a jó hírben álló színész mindvégig elvarázsolt minket a filmvásznon. Ez a film eltér a 2001-es Nevem Sam című filmtől, ahol egy értelmi fogyatékos egyedülálló apát alakít. A Milk-ben Penn meleget játszó karaktere belopta magát a rajongók szívébe. Azon édes szavak, amelyeket Penn halkan elmond leendő férfi szeretőjének a metróban, igazán megnyerő volt. Penn arcának félénksége visszavezeti a nézőket az első találkozás élményeihez, remélve, hogy Milk új szerelme nem utasítja el őt. Az Akadémia sem mondott nemet Penn-nek. Harvey Milk alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját.

2. Farrah Fawcett – Elszabadult indulatok

10 színész, akik teljesen elmélyültek egy szerepben

Farrah Fawcett elmondta, hogy azon szerepei, mint a Tűzfészek, az Ártatlan áldozatok vagy az Elszabadult indulatok, olyan intenzív szerepek voltak, hogy egy időre fel kellett hagynia a színészettel. A 1986-ban bemutatott Elszabadult indulatok című filmben Joe (James Russo) 20 percen át tartotta stresszben Marjorie-t (Fawcett), mikor betört hozzá, és csak ezután tudta a nő átvenni az irányítást a betolakodó férfi felett. Marjorie nem tudta, hogy Joe megegyezik az előző esti támadóval.

A Marjorie elleni második szexuális zaklatás közben a lánynak sikerül kiszabadítania magát, megkötözni a férfit, és órákon át kínozni. A film és a szerep annyira megerőltető volt Fawcett számára, hogy a rajongók talán megértik, miért kellett szünetet tartania a színészkedésben. A Robert M. Young filmben a színésznő fizikai erejét használta, hogy magával rántson egy nála kétszer nagyobb férfit. Fawcett azon volt, hogy olyan filmeket válasszon, amelyek a legjobbat hozzák ki belőle, és kiváló volt a bonyolult életű és a monumentális átmenetet igénylő nőket ábrázoló szerepekben.

1. Denzel Washington – Malcolm X

10 színész, akik teljesen elmélyültek egy szerepben

A Malcolm X című film egy emberi jogi aktivistáról szól, akit a rendező, Spike Lee „Egy férfi a férfiak között” jellemez, magas, karcsú, rendkívül világos bőrű fekete férfit, „ragyogó mosollyal” és hozzáillő gondolkodásmóddal. Sok kritikus szerint Denzel Washington színész volt maga Malcolm, aki reinkarnálódott Lee 1992-es Malcolm X című filmjében. Ezt a hasonlóságot Washington hosszú, ovális alakú arca is alátámasztja. Lee azt mondta, hogy a jelenetek köben „megálljt!” kiabált, de Washington csak folytatta beszédeit, akárcsak Malcolm X. Washington és Lee azt mondta, tudták, hogy X szelleme jelen van. A Rodney King 1991-es film nyitórészében négy fehér rendőr általi megveréséről készült videofelvétel egy égő amerikai zászló alatt játszódik.

Washington elképesztő hasonlósággal beszél Malcolm X mennydörgő hangján, aki igazi mélységet és méltó befejezést ad a filmtörténet egyik legnagyobb nyitásához. A filmben nyújtott alakításáért Washingtont a legjobb színész kategóriában Oscar-díjra jelölték.  Alec Baldwin színész azt mondta: „Denzel a legjobb.” Washington pedig egyetértett. A színész elmondta:  „Bár önzőnek tűnhet, de számítottam arra, hogy jelölést kapok. Meglepődtem volna, ha nem lettem volna alkalmas a díjra.” Sok rajongó és kritikus osztotta Washington véleményét. A filmben való túlteljesítése mellett új egzisztenciát nyújtott Malcolm örökségébe, aminek hatására a színész Malcolm X sajtókörútja és megjelenése során mindenhol megjelentek az „X”-sapkák és ingek. Washington bár mégsem kapta meg az Oscar-díjat Al Pacino szereplése miatt, az Egy asszony illata című filmben nyújtott teljesítményének köszönhetően. Ettől eltekintve a Malcolm X-ben bemutatott alakítása megszilárdította a színész státuszát minden idők egyik legrendkívülibb előadójaként.

//Cornelius//

Sean Penn lánya dögös nővé érett: Friss fotókon a 31 éves Dylan Penn

(Via Movieweb.com)

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · ·