Macsó attitűd | Tulsa királya – Sorozatkritika 1. évad (2023)

A Tulsa királyát nevezhetnénk egyszemélyes „Stallone Show” műsornak is, hisz az ő jelenléte- mint ahogy az hamar kiderül- egyben a sorozat záloga. Úgy tűnt folyamatosan, hogy a szerző Taylor Sheridan számára a cselekmény másodlagos, a sok mellékszereplővel jobban szeretett foglalkozni, azaz biztos rengeteg 80-as évekbeli mozival insprálódva írta meg egyszerű karaktereit. Azonban e sorok kicsengése lehet nem túl pozitív, mégsem hat bántóan a Tulsa King-féle összhatásban. A sorozat záloga és kulcsa kétségtelenül Stallone, aki egy emberként show-t varázsol a képernyőre. Taylor Sheridan -szerző- állítólag 24 óra leforgása alatt írta meg a pilot epizódot. A 80-as évek B kategóriás mozik stílusában íródott történetben Stallone egy new-yorki gengszter Dwight Manfredi karakterét játssza.

25 börtönévet maga mögött hagyva, visszatér maffiacsaládjához, akik száműzik őt Tulsa városába. Amíg Tulsában tartózkodik, és kezdi kiépíteni ottani életét, újra szembekerül múltja árnyoldalával, megoldatlan családi problémáival és a számára még új tulsai közeggel. Lehet, hogy Sly színészi képességeit tekintve nem tartozik a szakma krémjéhez, de mindig sikerül úgy megújulnia, hogy megértse mire van szüksége, és a korral haladva képes még 75 évesen is hihető karaktert ábrázolnia.

Akár komolynak, akár szarkasztikusnak kell lennie, Stallone a Tulsa Kingben bizonyít, finoman és ravaszul hozza a gengszterkaraktert, aki mind külsőleg-mondjuk az neki alapból megvan- mind lélekben alkalmazkodik az élethez.

Rengeteg érdekes mellékszereplővel ismerkedhetünk meg, már rögtön az első epizódban, melyről tudjuk, ha jól bontogatja a szerző a szálakat, akkor unalomra nem lesz panasz…, és így is lesz. Taylor Sheridan kilenc epizód alatt, az évad során, megismertet bennünket a család küzdelmeivel, apa-lánya kapcsolattal, igyelszik mélyebb életet lehelni a központi mellékszereplőkbe is (sofőr, drogterjesztő, maffiafőnök…), így mindenki megkapja szépen sorba a maga saját történetét, és elkerülhetetlenül bekerül Dwight átfogó cselekményébe.

A Tulsa King egy érdekes fejtörés volt számomra, hisz nincs olyan szinten, mint a többi kritikusok által elismert 2022-es sorozat, varázsa azonban vitathatatlan. Megértjük, hogy az egyszerűsége a varázsa a sorozatnak, nincs beletuszkolt felesleges „elembétéku” szál – ezért is örültem, hogy a Netflix környékére sem került a Tulsa King. Jééé… enélkül is hibátlanul működik a sorozat??? Igen, jelentem működik, nem hiányzik belőle!

A Tulsa King egy tiszta, hamisítatlan szórakozás, amely bizonyítja, hogy a sikerhez nem szükséges mindig wimbledont nyerni!

A sorozat, noha nem találja fel újra a kereket, teljes mértékben arra támaszkodik, ahol Stallone jelen van. Menő mondanivalóval, és macsó attitűddel kiséri végig a néző szemét, az olykor vicces, de inkább komoly jelenetek között, melyekből nem hiányzik a kellő brutalitás sem. Az old-school maffiaakció valamiért még 2023-ban is működik Sly kiviztelezésében, de komoly összképként nem eléggé meggyőző a fenyegetettség és a lazaság kontrasztja. Folyamatosan jelen volt, szinte éreztem magamban azt a tényt, hogy Stallone élvezte munkáját a produkció létrejöttekor, és a sorozat sikere nagyban is hozzájárult ehhez. Néha önirónikus, néha laza, néha pedig, komoly a hangulat, és így ugrálunk az epizódokon belül többször.

Hamar rájövünk arra, hogy a Tulsa King nem egy olyan sorozat, amelyet a mai streamingpiac dobogójára szántak, és ennélfogva az elkényeztetett közönség zabálna, inkább azoknak szól, akik a posztert látva bevillan Stallone macsó múltja, és késztetést érzünk magunkban, hogy egy átdolgozott formában, de újra átéljük, azt a „rohadt jó” kis 80-as 90-es évek mozijait.

//Kritika: Kovács Ferenc # Bruce//

Sylvester Stallone életét egy szörnyű tragédia gyökeresen megváltoztatta