FILMEZZUNK.HU
11 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

11 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

19751

(6) Az egyik legboldogabb esemény egy nő életében a legnehezebbé vált Hayden Panettiere számára.

12 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

A Hősök című sorozatban nyújtott alakítása után a színésznő szerepelt a Nashville című sorozatban is. 2012-ben és 2013-ban még Golden Globe díjra is jelölték remek munkái miatt. De minden megváltozott, amikor kislánya megszületett. 2015-ben kórházban kezelték szülés utáni depressziója miatt. Sok időbe telt, amíg sikeresek voltak a kezelések és nyilván ez idő alatt nem tudott egy projektben sem szerepelni. Miután szétmentek a bokszolóval, Wladimir Klitschkóval, a színésznő pert indított ellene és családon belüli erőszakkal vádolta. Ettől az incidenstől eltekintve állítólag azóta újra együtt vannak. A személyes életére tekintve nem meglepetés, hogy karrierje nem fejlődik.

(7) Michael Fassbender valami jobb elfoglaltságot talált.

12 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

Bármilyen szomorú is, a színész legutóbbi munkái mind katasztrofálisak lettek. Egyik interjújában Michael Fassbender elmondta, hogy szeretne egy kis szünetet tartani, és abban sem volt biztos, hogy valaha visszatér a színészkedéshez. Sokan gyávának nevezték a színészt a döntése miatt, de szerinte ez volt a helyes lépés, hiszen rengeteget dolgozott az évek során és már ráfért a pihenés. Manapság szörfözéssel tölti szabadidejét, és az autóversenyzésben találta meg igazi örömét. 2016 óta tagja a Ferrari csapatának és számos versenyen első helyezést ért el.

(8) Vin Diesel korunk egyik leghíresebb színészével való konfliktusa miatt kikerült a képből.

12 színész, akikre a rendezők már nem bíznak fontos szerepeket

Az elmúlt évek során Vin Diesel szigorúan csak szinkronszínész volt. Egyik leghíresebb munkája a Galaxis Őrzői című filmben volt, ahol Groot hangjaként szólalt meg. A színész még mindig megjelenik soha véget nem érő filmsorozatokban, ezért nem bíznak rá a rendezők különböző főszerepeket. Legutóbbi említésre méltó munkái Az Utolsó Boszorkányvadász, illetve a xXx: Újra akcióban című filmek voltak. Az előbbi 27 (90 milliós költségekkel), utóbbi 40 (58 milliós költségekkel) millió dollárt hoztak az alkotóknak. Nem utolsó sorban publikus viszálya az egyik legfelkapottabb színésszel, Dwayne Johnsonnal szintén megakadályozza abban, hogy nagy szerepeket kapjon.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · ·