FILMEZZUNK.HU
Dwayne Johnson megint odapörkölt egyet Vin Dieselnek

Dwayne Johnson megint odapörkölt egyet Vin Dieselnek

7968

Dwayne Johnson megint odapörkölt egyet Vin Dieselnek

Dwayne Johnson és Vin Diesel szakmai kapcsolata igazából sosem volt békésnek nevezhető, a két sztár viszonya még a Halálos iramban: Ötödik sebesség forgatásán romlott meg, és bár a közelmúltban nagyon úgy tűnt, hogy elásták a csatabárdot, ez fegyverszünet azonban mégsem tartott ki túl sokáig.

Tudta? Dwayne Johnson és Vin Diesel a valóságban ki nem állhatják egymást

Diesel a közelmúltban adott interjút a Men’s Health magazinnak, amely során arról is kérdezték, szerinte mi is lehetett az oka annak, hogy Johnsonnal enyhén szólva sem jöttek ki a munkálatok során. Diesel “kemény szeretetnek” nevezte azt a munkakapcsolatot, amelyet Johnson irányába tanúsított, elmondása szerint egész egyszerűen nem vette figyelembe A Szikla addig elért filmes sikereit, és hogy szerinte a különleges bánásmód hiánya lehetett a konfliktus oka.

“Rengeteg kemény szeretetet adok, nem azt a Fellini-félét, de mindent megteszek, hogy a maximumot hozzam ki mindenkiből”

– mondta Diesel. Dwayne Johnson végül a Vanity Fair magazinnak adott interjúban reagált pályatársa szavaira:

“Egy részem úgy érzi, nem tudja validálni mindezt. Nem a színház vagy filmek világából érkeztem, máshonnan jövök, másfajta neveltetést kaptam. Másfajta kultúrából érkezem és másfajta volt a környezetem is. Ha elvállalok egy projektet, abba mindent beleadok, és ha úgy érzem, hogy valamin változtatni kell, azt elfogadom és tudom kezelni. Ez ilyen egyszerű számomra. Amikor ezeket a gondolatokat olvastam, nevettem, mindenki nevetett, ahogy szerintem Fellini is nevet.”

Úgy tűnik, hogy a két sztár között csörte még egy ideig elhúzódik, Johnson jelenlétével az utolsó Halálos iramban filmekben pedig nagy valószínűséggel továbbra sem számolhatnak a rajongók.

Sandra Bullocknak elege lett Hollywoodból, határozatlan időre felhagy a filmezéssel

(Via mafab.hu)


Article Tags: · ·