A titokzatos nő (2022) – Kritika

Az Oldboy és A szobalány rendezőjének új filmje hazánkban decemberben került mozivászonra, a Cannes-i Fimfesztiválról szóló beszámolók alapján pedig már így is nagy sikerű alkotásról beszélhetünk, ugyanis a nemzetközi hírnevet élvező koreai filmes ikon – Park Chan-wook – elnyerte érte a legjobb rendezőnek járó díjat. A fesztiválsikerek után egyetlen igazán fontos kérdés maradt A titokzatos nővel kapcsolatban: képes lesz arra, hogy idegen nyelvű Oscar-jelölésig jusson? Persze a noir sablonjait használó alkotástól műfaji revíziót és egy fordulatos detektívtörténetet is elvárunk.

Egy hegymászó tragikus halálát követően Hae-joon nyomozó (Park Hae-il) munkához lát és ennek első állomása az indítékkeresés okán az elhunyt férfi feleségének kikérdezése lesz. A megözvegyült Seo-rae (Tang Wei) titokzatossága és markáns személyiségjegyei megérintik az elhidegült házasságban élő rendőrnyomozót, aki leragad a nő hosszas megfigyelésénél. Kétségtelen, hogy a detektív-noir nem klasszikus értelemben vett, csavaros, romantikus változatát kínálja Park Chan-wook, története pedig nem tűnik kimagaslónak. Számos váratlan csavar ellenére valóban nem kimagasló a forgatókönyv, viszont a koreai fesztiválikon rendezése teszi igazán élvezhetővé és lenyűgözővé a látottakat, amelyhez egészen kiváló fényképezés társul a vizuális ingerbomba berobbanása érdekében.

Szó sincs arról, hogy ne lenne képes lelassulni a cselekmény, ugyanis rendkívül apró részletek kapnak hatalmas jelentőséget mindvégig, amelynek egyik ékes példája a nyelvi különbségekből fakadó félreértés.

A két főszereplő közt a koreai és a kínai nyelveket érintő eltérés az, amely visszatérő elemként kíséri a történéseket és a dedramatizáltságra állított párhuzamos csavar így a nyelvi különbségekből is fakad. A meg nem értés kérdéskörét gyakorta ábrázoló rendező ezúttal talán a legkifinomultabb módon viszi képernyőre letisztult vízióját: számos esetben ismerhetünk rá az Antonioni tematikai örökségére, amelyet a rendező a műfaji sablonok segítségével igyekszik felturbózni. Az ingerszegénység koránt sem állandó, ugyanis dinamikus kameramozgások, nem mindennapi látószögek jelenítik meg a külső szemlélő összezavart nézőpontját gyönyörűbbnél gyönyörűbb fényképezéssel ötvözve. A vizuális igényesség a semmi felé vonuló történettel pedig nem veti ki hangulatából a nézőt, hanem éppen a feszült helyzet kialakításával vonja be érzelmileg.

A koreai rendező módszeresen alakítja át a műfaji szabályok működését és ott változtat ezeken a konvenciókon, ahol éppen csak kedve tartja. Ezt nézőként egyáltalán nem bánjuk, hiszen a már-már túlságosan is követhetetlen történet emiatt csak izgalmasabb lesz és karakterei pedig egyáltalán nem válnak sablonszerűvé, inkább életszerűek lesznek. A végzet asszonya egy ártatlannak tűnő egyéniség, akit ráadásul Tang Wei játéka és a számára idegen nyelv okozta bizonytalanság a néző szívét is meglágyítja, míg a fő erkölcsi kérdés is váratlanul érinti a nézőt, ami valahol minden noir főhőst utol szokott érni. Bravúr bravúr hátán. Na de akkor mi nem működött?

A sokat ugráló, kesze-kusza cselekmény nem a könnyű megértést segíti az biztos, emellett a letisztultság néha idegennek hat a folyamatos időbeli ugrándozás és az időnként felpörgő cselekmény mellett.

A két főszereplő erősségét elnézve hagy kivetnivalót maga után a megszokottság szimbólumaként megjelenő, de a merev unalmat megtestesítő feleségkarakter is, aki túlságosan a háttérbe szorul. Annyi biztos, hogy közel sem hibátlan alkotás, viszont Park Chan-wook kiváló munkájának mozivásznon fogható eredménye egy igazi modern filmes próbálkozás a letisztultságát és líraiságát tekintve. Viszont érezhető, hogy mindezt posztmodern keretek között hajtja végre és ezúttal nem olyan elegánsan igyekszik megtéveszteni a nézőt, ahogyan azt A szobalányban tette.

A széleskörű elismertség és a megkérdőjelezhetetlen tehetség egy olyan filmet eredményezett, amely nagy eséllyel rendezői és nemzetközi filmes Oscar-jelölést fog eredményezni, viszont kijelenthetjük: a díjaktól függetlenül szórakoztató és titokzatosan briliáns Park Chan-wook legújabb alkotása, amely a feltörekvő koreai mozi egyik idei, csillogó ékköve.

//Csuka Gergő kritikája//

A 10 legjobb film a mesterséges intelligenciáról