FILMEZZUNK.HU
Gyászol a filmvilág: meghalt a legendás színésznő, Gina Lollobrigida

Gyászol a filmvilág: meghalt a legendás színésznő, Gina Lollobrigida

2964

Gyászol a filmvilág: meghalt a legendás színésznő, Gina Lollobrigida

95 éves korában elhunyt Gina Lollobrigida olasz színésznő. Gina Lollobrigida (Luigina Lollobrigida) 1927. július 4-én született Lazióban, Olaszországban. Három lánytestvére van. Szépségével már fiatal korában magára vonzotta a tekinteteket, modellkedett, de sikerrel szerepelt több szépségversenyen is. Ennek kapcsán figyeltek fel rá hazájának filmesei, melynek köszönhetően megkezdődhetett színésznői karrierje. 1947-ben harmadik helyezést ért el a Miss Italia szépségversenyen.

94 éves már Gina Lollobrigida! Így néz ki ma a gyönyörű színésznő

Eredményeire Hollywoodban is felfigyeltek, az ikonikus rendező, Howard Hughes meghívta őt Los Angelesbe, hogy segítsen neki beindítani karrierjét, Lollobrigida azonban visszautasította az ajánlatot, mivel először Európában szeretett volna hírnevet szerezni. Az amerikai közönség előtt csak 1959-ben mutatkozott be.

Pályafutásának első mérföldkövét a Kenyér, szerelem, fantázia című film jelentette, alakításáért BAFTA-díjra jelölték. Az olyan olasz sikerfilmek mellett, mint a La Provinciale vagy a La romana számos francia produkcióban is láthatta őt a közönség (Királylány a feleségem, Le grand jeu). Első teljes egészében angol nyelvű filmje az 1953-as Afrika kincse volt. A John Huston rendezésében készült alkotásban az akkor már világsztárnak számító Humprey Bogart volt a partnere. A világ legszebb asszonyában nyújtott alakításával (és kiváló énekhangjának köszönhetően) elnyerte a David di Donatello legjobb színésznőnek járó díját. 1956-ban már főszerepet játszott a Trapézban, melynek további szerepeiben olyan sztárokat láthattunk, mint Tony Curtis vagy Burt Lancaster.

94 éves már Gina Lollobrigida! Így néz ki ma a gyönyörű színésznő

A hetvenes évek végétől a színészet mellett sikeres karriert futott be fotóriporterként is. Számos hírességet fotózott, köztük Ella Fitzgeraldot, Audrey Hepburnt, Paul Newmant és Salvador Dalít is. Kuba kommunista vezére, Fidel Castro exkluzív interjút adott neki. 1949-ben ment férjhez a szlovén orvoshoz, Milko Skofichoz, akitől egy gyermeke született. A férfi feladta sikeres karrierjét, hogy felesége menedzsere legyen. Kapcsolatuk 1971-ben válással végződött. Egy rövid ideig Gorge Kaufman jegyes volt, majd romantikus kapcsolatba kerül a szívátültetés egyik úttörőjével, Christiaan Barnarddal. 2006-ban 79 évesen jelentette be, hogy eljegyezte őt a nála 45 évvel fiatalabb spanyol üzletember, Javier Rigau y Rafols, akivel még 1984-ben ismerkedett meg. Az eljegyzést azonban még ugyanebben az évben hivatalosan is felbontották.

Gina Lollobrigida gyakran jótékonykodott. 2013-ban árverésre bocsátotta ékszergyűjteményét, az aukción befolyt 5 millió dollárral az őssejt terápiát támogatta. 1999-től az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének jószolgálati nagykövete.

15 ikonikus színésznőn mutatjuk be, hogyan változott a stílus Hollywoodban az elmúlt évtizedek során

(Via mafab.hu)


Article Tags: ·