A látogatás (2022) – Kritika

Ha hatalmas múlttal nem is rendelkezik, de az utóbbi évtized egyik legelterjedtebb horror alműfajává nőtte ki magát a vacsoraparti-horror. A meghívással kezdődő, feszült beszélgetéseket teremtő, majd véresen kellemetlen pillanatokat okozó alkotások sorait gyarapítja számos film mellett a Tűnj el!, A meghívás és Christian Tafdrup alkotása is. A dán rendező szerzői horrorjával kapcsolatban több kérdés is felmerülhet: elég erős lesz a sokáig háttérben rejtegetett feszült helyzetet eredményező valós indíték? Biztos, hogy egy horrorfilmről beszélhetünk?

Egy olaszországi vakáción megismerkedik egy dán és egy holland házaspár, a hamar kialakuló megértés és összhang miatt a dánokat Hollandiába invitálják egy rövid látogatásra. Bjorn (Morten Burian) és Louise (Sidsel Siem Koch) sok tanakodás után végül az utazás mellett dönt, így hárman indulnak délre kislányukkal. A megérkezés után kényelmesen érzik magukat a holland házaspárnál, lányuk el is kezd az ottani furcsa kisfiúval játszani és az egyetlen, szinte elhanyagolható diszkomfortérzet csupán a kulturális különbségekből fakad. Eleinte.

A látogatás feszültségkeltése gyakorlatilag a Tűnj el!-ével megegyező: a kezdeti kellemetlen helyzetek kulturális különbségeknek köszönhetőek és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor jön egy nyugalmat közvetítő, vagy egy kellemetlen, szorongató rész.

A film ezen szekvenciák miatt képes működni és jó ideig egy erős pszichothrillerről beszélhetünk, majd ezt pár horror-jelenet írja felül. A film általános érzete minden értelemben a bizonytalanság, ugyanis az éppen látott jelenetek az adott fizikai helyzetben sem és a jövőre vetítve sem nyújtanak biztonságot. Ezen fojtogató érzés csak korlátozott ideig teremthető és bírható, szerencsére Christian Tafdrup éppen azelőtt vet véget ennek, mielőtt belefáradna a néző.

A kisebbségbe kerülő horrorszekvenciák ellenére is a művészhorror kategóriájába sorolható alkotás, amely a műfaji sablonokkal tűzdelt filmnyelvét leszámítva egy brutális, szívfacsaró filmdrámává növi ki magát. A családi környezet csupán a történet szempontjából fontos, a kulcsfontosságú szimbólum a két házaspár közt húzódó viszonyban rejlik: az érzelmek kimutatása, a konformizmus és az életösztön paradox viszonya mentén alakul ki a jellegzetes végkifejlet, amely egy egyetemes emberi viszonyulás bemutatására hivatott, amely történelmi kortól függetlenül a társadalmon belül mindig jelen van. Sajnos többet nem árulhatok el a spoilermentesség keretei között, viszont az egyértelmű, hogy a pszichothrillerre és horrorra vágyók sem csalódnak, de az sem, aki egy művészfilmre szeretne beülni.

A számos pozitívum mellett, amelyeket sorolva kibontakozik, hogy miért ilyen erős A látogatás, a negatívumokat is kötelesség említeni: a szimbólumrendszerrel való bűvészkedés kárvallottja a nevelés etikájához kapcsolódó elvarratlan szál, ugyanis a családok erős jelenléte indokolná a felszíni szerep részletesebb kibontását.

Christian Tafdrup számos esetben operál a klisékkel, viszont csak kisebb részben képes azokat a történet szövetébe építeni és nagyobbrészt ezek egyszerűségük miatt kellemetlenül kilógnak a feszült környezetből. A forgatókönyv erősen támaszkodik az egyszerű sablonokra, ugyanis fordulatai csak így tudnak nagyot ütni, viszont emiatt következetlenségekre és beleerőszakolt jelenetekre is figyelmesek lehetünk. Szerencsére mindezt képes egyensúlyozni a két főszereplőt alakító színész lenyűgöző játéka: nem mindennapi, ahogyan arcukra ül a fájdalom és tekinteteiket elborítja a kilátástalanság.

A 2022-es horrormezőnyben mindenképpen az erős alkotások között tarthatjuk számon Christian Tafdrup filmjét, még ha a klasszikus értelemben nem is teljesen horror. A sokáig tartó feszültséget érdemes kibírni, hogy utána kibontakozzon a mindennek értelmet kölcsönző, egyetemes emberi személyiségjegy köré fonódó, lélekőrlő dráma. Ha nem is mondható, hogy az év mezőnyéből kiemelkedő alkotás lenne, mindenképpen egy emlékezetes film A látogatás, amely végső soron egy belső utazást kínál és drámájával nem hagy sokk és önvizsgálat nélkül kilépni a moziteremből.

//Csuka Gergő kritikája//

A Sikoly című horrorfilm hátterében valójában ez a hátborzongató, igaz történet áll