FILMEZZUNK.HU
Kiderült, hogy miben halt meg Kirstie Alley

Kiderült, hogy miben halt meg Kirstie Alley

1650

Kiderült, hogy miben halt meg Kirstie Alley

A néma gyilkos. Kirstie Alley-t gyászolja a filmvilág, ugyanis a Nicsak, ki beszél? című ikonikus filmek sztárja szerettei körében elhunyt a minap. Az az információ már napvilágot látott, hogy rákkal küzdött, de most az is kiderült, milyen rákban halt meg a sikeres művésznő.

Szívfacsaró módon búcsúzott el John Travolta színészpárjától, Kirstie Alley-tól

A kétszeres Emmy-díjas színésznő gyermekei tudatták a nyilvánossággal, hogy szeretett édesanyjuk a rákkal vívott küzdelem után eltávozott az élők sorából. Egykori színésztársa, John Travolta is megemlékezett a partneréről, megjegyezve, hogy Kirstie-vel igazán különleges kapcsolata volt, és biztos benne, hogy találkoznak még.

Most kiderült az, is hogy pontosan milyen betegségben halt meg az édesanya. Kirstie képviselői megerősítették a People-nek, hogy vastagbélrákkal harcolt. A családja azt mondta, hogy csak nemrég állították ki a diagnózist, ugyanis erre a daganatra „néma gyilkosként” szoktak hivatkozni, mert a tünetek gyakran nem jelentkeznek.

Ez magyarázza, hogy miért vitte el ilyen gyorsan a tehetséges művésznőt. Továbbá fény derült arra is, hogy csak a betegek egyharmadánál diagnosztizálják az első szakaszban, amikor a rák még 90 százalékban gyógyítható. Azt egyelőre nem tudni, hogy Alley rákja milyen stádiumban volt, de azt igen, hogy a tampai Moffitt Cancer Centerben kezelték, majd a családja körében hunyt el.

Szívfacsaró módon búcsúzott el John Travolta színészpárjától, Kirstie Alley-tól

(Via Blikk.hu)


Article Tags: · ·