FILMEZZUNK.HU

Miért érdemes sakkozni? (x)

697

Miért érdemes sakkozni? (x)

A sakkot a világ minden táján játsszák Európától Indiáig, ahol 600 körül világhódító útjára indult. Napjainkban a sakk országok közötti verseny területe, és a 2020-as világklasszis, Vezércsel című film nyomán újra milliók szerettek bele a játékba. Népszerűségének oka, hogy hihetetlen stratégiai és logikai képesség kell hozzá, és minden egyes játszma más. Mindössze egy 64 mezős sakktábla és 32 bábu, valamint két játékos szükséges hozzá, és milliónyi variáció játszható vele. Nézzük is, miért érdemes sakkozni, milyen előnyökkel jár?

A sakk előnyei

A sakk előnyeiről lehet, hogy már máshol is hallottál, de most összefoglaltuk az összeset, úgyhogy lássunk is hozzá!

1. A másik nézőpontjának elsajátítása

A “lennél te is az én cipőmben” sosem volt még ennyire igaz, mint egy sakkjátszma esetén. A gyakorlott sakk játékosoknak ugyanis nemcsak a saját lépéseiket kell kiszámolniuk, hanem a másik fejével is kell tudni gondolkodni. Ez azt jelenti, hogy teljesen el kell sajátítaniuk a másik játékos nézőpontját, és meghatározni, hogy ők mit lépnének a bábukkal a másik helyében. A pszichológia ezt a beleérző képességet tudatelméletnek vagy mentalizációnak hívja. Ennek során képesek vagyunk megérteni, hogy mások elképzelései és szándékai különböznek a miénktől. Ez segít minket a kapcsolatok kialakításában is, hiszen, ha érzékeljük a másik érzelmeit, vágyait, akkor annak megfelelően tudunk viselkedni mi is. A sakk pedig pont ezt a képességet segíti!

2. A memória javítása

sakk javítja a memóriát, amit abból is látunk, hogy a közismert sakkozók szinte minden egyes lépésüket, legyen szó bármely sakk játszmáról, képesek felidézni. Mindemellett pedig folyamatos kombinatorikai játszma zajlik a sakk játékosok fejében. A lehetséges összes lépést észre kell venni, és mérhetetlenül rövid idő alatt végig kell nézni az összes variációt a győzelemhez. A minél több sakkozás egyre inkább kitolja a memória határait, valamint a hallás utáni tanulást is fejleszti. Emellett a mintázatokat is hamarabb észreveszik a játékosok, és a sakkozás szerepet játszhat az időskori demencia megakadályozásában. A sakk, memória játékok, puzzle és keresztrejtvényfejtés felelős a szellemi frissesség megtartásáért, így érdemes játszani!

3. Növeli a kreativitást

Bár úgy gondoljuk, hogy a sakkozás pusztán logikai és stratégiai játék, épp ellenkezőleg: nagy mennyiségű kreativitás is szükséges hozzá. A kreativitás elengedhetetlen adalék a lépés variációk megtalálásához, és ezt a kreativitást tudjuk használni a mindennapi életünk során is. A sakk ráadásul segít abban is, hogy úgynevezett flow állapotba kerüljünk. A Csíkszentmihályi nevével fémjelzett állapot során megszűnik körülöttünk a tér és idő, a teljesítmény nem igazán számít, csak maga az élvezet. Ennek során maga a tevékenység jár élvezettel, és sok sportoló is ezt éli át a versenyeken és edzéseken. A sakk pedig szintén ilyen élményhez vezethet.

4. A sakkozás fejleszti a tervezési képességet

Tervezni, mindent kiszámolni nagy átok és áldás is, hiszen az élet általában nem úgy történik, ahogy eltervezzük. Ennek ellenére viszont nagy segítség lehet, ha képesek vagyunk a napunkat, hetünket vagy akár a költségvetésünket is megtervezni. A rendszeresen sakkozók jobban teljesítenek a kutatások során a tervezési feladatokban, így egy újabb ok, hogy játszunk!

5. Koncentráció növelése

A sakkjátszma hosszú órákon keresztül zajlik. Napjainkban egyre több tanulmány jelenik meg arról, mennyire gyorsan rövidül a figyelmi és koncentrációs készségünk, így a sakk egy szórakoztató megoldás a növelésére. A sakknak köszönhetően az olvasás is élvezetesebbé válik, hiszen könnyebben el tudunk mélyülni az adott könyvben.

Miért érdemes sakkozni? (x)

Milyen előnyei vannak kisgyermekkorban?

A gyerekkori sakkozás számtalan készséget fejleszt, amelyek legfőképp a problémamegoldó képességet, a gondolkodást, és a kapcsolatok építését jelenti. Utóbbi a mentalizáció képességének fejlesztésével függ össze, hiszen így nő az empátia készség, amely elengedhetetlen a stabil emberi kapcsolatok kialakulásához. Minél többet sakkozunk a gyermekekkel, annál többet teszünk kognitív képességeik fejlesztésért. Azzal azonban vigyázzunk, hogy ha túl nagy stresszként éli meg gyermekünk a sakkjátszmát, akkor érdemes hanyagolnunk. Nem minden gyermek tudja jól kezelni a versenyhelyzetet!


Article Tags: ·