Együtt kezdtük (2022) - Kritika Mucsi Zoltán képernyőn, tinifilmnek induló, komikus, de drámai coming-of-age sztori örökségünkről, hibáinkról és azok kezeléséről. Mit is rejt Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, amely forgatókönyvének A besúgó atyja Szentgyörgyi Bálint is társírója? Az utolsó nagy buli után mindenki szétszéled, majd tíz év múlva újra találkozik a társaság egy házasság okán: a Londonban szerencsét próbáló, sikereket elérő Marci egy régi szerelem újraéledésének és a szőlőtőkékkel szabdalt domboldallal alkotott bensőséges viszony lezárásának reményében tér vissza legszebb évei színterére, a Balaton-felvidékre. A helyszínválasztás az elsődleges, ugyanis a karakterek kölcsönhatásai a magyar „tenger” vidékének kontextusában értelmeződnek. A külföldről érkezőknek a hazatérést jelenti egy nyugodt, ringató otthon képében vagy éppen egy szeszélyes kaland vágyával kecsegtet a régen látott vidék, de a belföldön élőknek sem nyújt kevesebbet, mint az újratalálkozás eufóriáját – még ha az nem is felhőtlen. A főszereplő Marcit egyrészt a szerelmi kérdés feszültsége, másrészt az apjától örökölt borvidék és hagyományának terhe készteti érett döntések sorozatára, baráti társaságának tagjai pedig a nézők által azonosulható problémák tömkelegével kényszerülnek megküzdeni. A pozitívum, hogy a hely és a hangulat, a karakterdrámák és a realitás egymásra licitálva erősítik hatásukat, amely töretlen marad esetleges szatirikus túlzások mellett egyaránt. Az Együtt kezdtük ezekért is volt számomra hatalmas meglepetés, ugyanis számtalanszor ültem már neki hangulatra építő magyar filmeknek, amelyek nézhetetlenségükkel olyannyira traumatizáltak, hogy az első negyedórában az előítéleteim háttérbe szorításával kellett küzdenem. Szerencsére beszippantott a film: a balatoni hangulat mellett a szerzői önreflexióval felruházott, realisztikus karakterek és azok konfliktusainak kiéleződése olykor egy helyzetkomikumot, olykor egy feszült, zárt kényszer-szituációt eredményez. A friss házaspárt érintő após-konfliktus, a szülői örökséghez való eldöntetlen viszony miatti szorongás, a szeretet helyébe lépő bullying és még számos életszerű probléma, amelyek egy kiváló felnövéstörténet létrejöttét eredményezik – habár a befejezés alaposságával nem vagyunk a legnagyobb mértékben megelégedve. Az érzelmes fordulatok és a realisztikus, ám kevésbé meghökkentő csavarok mellett a színészi játék szerepe volt meghatározó, hiszen a cselekmény nagy része az esküvőt és annak másnapját fedi le, így egy, barátokkal töltött feszült, vacsora mellett játszódó beszélgetések dramaturgiáját követő alkotásról beszélhetünk. Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Kerekes Éva és mellettük még sok kezdő színész tette le névjegyét elragadó képességekkel, amelynek köszönhetően olyan jelenetekkel lehetünk gazdagabbak, mint például A világ legrosszabb emberére utaló, impozánsan száraz realizmussal szemléltetett szakítósjelenet is. Összességében a film élménye, hogy a színes társaság kellemesen kontrasztos egyéneinek kölcsönhatása szórakoztató, élvezhetően önironikus, a kellő pillanatban pedig drámai. A felnövéstörténetek sorában egy abszolút jó, de nem kiemelkedő, korrekt alkotás, a Balaton-környéki történetek sorában viszont az élmezőnyben foglalja el megérdemelt helyét. Ha nem is fogja megváltoztatni a mozikban debütáló magyar alkotásokra való igény mértékét, nézésre mindenképpen érdemes az Együtt kezdtük, amely a 2022-es évben vászonra kerülő hazai önreflexív alkotások sorát gyarapítja tanulságos, hagyománytisztelő történetével. Akárhogyan is teljesít a mozipénztárak előtt, számíthatunk még forgatókönyvre Szentgyörgyi Bálinttól és látjuk még a közeljövőben Kerékgyártó Yvonne-t a rendezői székben ülve. //Csuka Gergő kritikája// https://www.filmezzunk.hu/2021/12/18/10-vilaghiru-film-amit-magyarorszagon-forgattak/