FILMEZZUNK.HU
Jackie Chan filmet forgat a háború sújtotta Szíriában, hatalmas botrány lett belőle

Jackie Chan filmet forgat a háború sújtotta Szíriában, hatalmas botrány lett belőle

966

Jackie Chan filmet forgat a háború sújtotta Szíriában, hatalmas botrány lett belőle

Jackie Chan az executive producere annak a Kínai Kommunista Pártot éltető akciófilmnek, amelyet egy, a polgárháborúban lerombolt szír városban, al-Hajar al-Aswadban forgatnak. A forgatás híre felháborodást váltott ki a szírek körében. A film a Home Operation (kb. Hazai hadművelet) címet viseli, Song Yinxi rendezi, és azt az esetet énekli meg, amikor 2015-ben Kína több száz kínai embert evakuált Jemenből az ottani polgárháború idején – bár az AFP úgy tudja, a forgatókönyvben Jement nem említik, egy fiktív Poman nevű országban játszódik mindez. Ez az első közös filmes projekt Kína és az Egyesült Arab Emirátusok között.

Az AFP úgy tudja, a film a Kínai Kommunista Pártot állítja be hősként, főszereplői kínai diplomaták, akik bátran vállalták a golyózáport is elvtársaik kimentésének érdekében, és karcolás nélkül országuk anyahajójára is vittek mindenkit, akit terveztek. A forgatáson készült fotókon jól kivehetők a város romjai, és a jemeni stílusú ruhákba öltöztetett helyi statiszták. Feng Biao, Kína szíriai nagykövete is részt vett a forgatást megnyitó ünnepségen. A döntés felháborodást váltott ki a szír közéletben. Fared al-Mahlool újságíró egy lapnak azt nyilatkozta, szégyen, hogy szíreknek az Aszad-rezsim, Oroszország és Irán által lerombolt otthonai között ilyen filmeket forgatnak. Charles Lister, a Közel-keleti Intézet Szíria Programjának elnöke emlékeztetett:

„Ezrek, ha nem tízezrek haltak meg az Aszad-rezsim, majd az ISIS keze alatt al-Hajar al-Aswad városában. Ebből pénzt csinálni, egy filmmel, ami Kínát, és a szír ügyekbe avatkozásukat élteti, visszataszítóan ízléstelen.”

Al-Hajar al-Aswad Damaszkusztól négy kilométerre délre található. 2012-ben, a szíriai polgárháború kezdetén kormányellenes lázadók kezén volt a város, ám 2015-ben a környező régiót nagyrészt az Iszlám Állam vonta a befolyása alá. Három évnyi harc után aztán, palesztin milíciák és orosz légitámadások segítségével a környék a kormányerők kezére került. A konfliktus során Kína diplomáciai támogatást nyújtott Bassár el-Aszad szír elnöknek. Jackie Chan a Kínai Kommunista Párt régi támogatója, 2009-ben egy konferencián azt mondta üzletembereknek, hogy egyre inkább úgy hiszi, hogy ők, kínaiak igénylik, hogy kontrollálják őket, mert ha nem így történik, akkor csak azt teszik, amit akarnak.

Döbbenet! Jackie Chan pornózással kereste a kenyerét, mielőtt felfedezték volna

(Via 24.hu)


Article Tags: · ·