A nőből férfivá változtatott Elliott Page válthatja a folyamatosan botrányba keveredő Ezra Millert a Flash-ben
Ezra Miller renoméja az elmúlt hónapokban igencsak komoly károkat szenvedett. Az egyik botrány követte a másik, így fel is merült, hogy mindez milyen következményekkel járhat a színész és Flash című film számára.
Az Andy Muschietti rendezésében készült produkció munkálatai lezárultak. Tekintve, hogy Ezra Miller viszi a főszerepet a filmben, nehéz is lenne elképzelni, hogy ne forgassák újra a projektet, ha történetesen nélküle szeretnék azt megjelentetni. Mindez persze hatalmas anyagi forrásokat, időt és munkát emésztene fel, és bár a Warner Bros. döntése továbbra is várat magára a közösségi platformokon a franchise rajongói részéről viszont már most találgatás merült fel, ki is vehetné át Millertől a stafétát.
“Csak szeretném megragadni ezt a pillanatot, hogy elmondjam, Elliot Page remek Barry Allen lenne, ha valaha is szükség lenne egy új Flash szereposztására, bármilyen okból”
– olvasható az egyik bejegyzésben.
“Elliot Page totál el tudná vinni a Barry Allen-flash szerepét, amikor Ezrát elkerülhetetlenül kirúgják”
– írja egy másik rajongó.
“Úgy érzem, hogy néhányan csak azért képzelik Elliot Page-et a Flashnek, mert kedvelik őt, és meg akarnak szabadulni Ezra Millertől. De én őszintén úgy gondolom, hogy ő képes lenne megcsinálni”
– olvasható egy további bejegyzésben. A Flash a tervek szerint 2023 nyarán érkezik a mozikba, a további szerepekben pedig Ben Affleck, Michael Keaton, Michael Shannon és Temuera Morrison lesznek láthatók.
Ezra Miller végleg búcsút inthet a Flash alakításának a botrányos viselkedése miatt
(Via mafab.hu)
Article Tags: Andy Muschietti · Ben Affleck · Elliott Page · Ezra Miller · featured · Flash · Michael Keaton · Michael Shannon · Temuera Morrison