3: A boszorkány
A 2015-ös megjelenésű folkhorror számos karrierre volt hatással: eredményezte a színházi díszlettervezőből avanzsált filmrendező, Robert Eggers befutását, érdemeinek és színészi játékának megfelelően híressé tette Anya Taylor-Joyt és felelős volt az A24 stúdió napjainkban már hihetetlen mértékű kultuszának és ismertsége kezdeti mémesülésének. Maga a film egy vallási közösségből a falu külső peremére száműzött család drámáját meséli el, akik a misztikum övezte erdő mellett kényszerülnek letelepedni. A tematika a címe alapján is a boszorkányság: Eggers volt az, aki ezt a mítoszt képes volt a sárba rángatni romantizált félelemkeltés helyett, így hasonlóan drámai és színvonalas történetben lehet részünk – mintha A harag napját látnánk egy másik korban, ami a 40-es évekbeli Carl Theodor Dreyer elhíresült boszorkánydrámája. Eggers filmje az általam felvezetni kívánt tendencia egyik elsőként rendezett példája, amelyet pályafutásán belül, az A24 berkeiben A világítótorony követett – ez a két film pedig komoly nemzetközi ismertséget eredményezett. A vizionárius alkotó tehát a kortárs művészhorror elengedhetetlen képviselője, ingergazdag stílusával a filmen megjeleníthető spiritualitás elvét követve törekszik csontig hatoló drámáival minél egyenetlenebb utat rajzolni a katarzisig – legismertebb védjegye ehhez egyedülálló festményszerű képalkotása.
2: Tűnj el!
A humorista Jordan Peele első filmjével sikerült maradandót alkotni: a Tűnj el!-ből hatalmas kultfilm lett, amely újraformálta a zsáner hangulatépítését és a feszültségfokozást, tette ezt egy teljesen mindennapi, családi környezetben. Mért is ennyire fontos a családi környezet? Rose egy nagy családi összejövetel során tervezi bemutatni barátját, Christ szüleinek, azonban elég kínos helyzeteket okoz a felállás, ahogyan a fehér, progresszívnak mutatkozó értelmiségi család magyarázkodik antirasszizmusáról a fekete fiú társaságában. Jordan Peele zsenialitása abban rejlik, hogy egy déli rasszista redneck kultúra ellenpontjának példázatával szemlélteti a pozitív megkülönböztetés ugyanolyan negatív, ráadásul kínos oldalát – az érme ritkán látott másik oldalával komoly társadalomkritikai színezetet és komikumot adva filmjének. Az olykor sejtelmes vagy éppen kellemetlen helyzetek egymásra épülve halmozzák a bizarrt, amelynek társadalmi beágyazottsága a feszültség tetőfokának súrolását eredményezi – a rendező nem adja olyan könnyen a feloldozást. A Tűnj el! bombaként robbant be a köztudatba a társadalomkritikus, szatirikus, olykor paranoid horrorja miatt, ez az attitűd pedig az évtized művészhorror-reformjának három legikonikusabb alakjai közé emelete Peele-t, Ari Aster és Robert Eggers mellé.
1: Örökség
Sokáig gondolkodtam, hogy Ari Aster melyik filmje volt nagyobb hatású nemzetközileg és végül az Örökség mellett döntöttem: egy év telt el a két alkotása között és a Fehér Éjszakák obszcén mértékű ismertsége ellenére mégis első filmje hozta globálisan az A24 stúdió legnagyobb bevételét. A családi közeg, amely a biztonságért és stabilitásért kéne, hogy feleljen egy félig összeroppant rokonság diszkomfortos, súrlódásokkal teli közegeként látszik megjelenni: anyja halála után a kétgyermekes anyuka, Annie retteg attól, hogy a családjukat övező átokszerű balszerencse újabb mentális megbomlást fog eredményezni valamelyiküknél. Ő és lánya más-más utakon, de a természetfelettivel ápolt kapcsolat segítségével próbálják feldolgozni szerettük elvesztését, míg fia magába zárkózik, a családfő pedig eszköztelenül, kudarcról kudarcra próbálkozik kapcsolatuk erősítésén. Egy dolog viszont közös bennük: mintha szemük sarkából a nagymama szellemének vagy szellemiségének visszatérését látnák – míg fel nem dolgozzák tragikus elvesztését, addig kísérteni fogja őket.
Ha számos kérdést és kritikát vet fel a film tartalmi jellege, a megvalósítás terén szakmai konszenzus honol: Martins Scorsese és még sokan mások a filmekkel foglalkozók világából nehezen találtak szavakat a hangulatépítés azon minőségére, amely a családi drámával összekapcsolódva korunk egyik legfelkavaróbb horrorfilmjét eredményezi. Ari Aster első filmjével képes volt kasszákat robbantani egy olykor klisés, olykor művészies horror keretei közt, az elismertség talán annak köszönhető, hogy a művésziség valahol a midcult halmazán belül, a családi tragédia mélységében és a természetfelettiben kimerül, míg a klisék a tartalomnak alárendelve, másodsorban felelősek csak a lehengerlő hangulatért.
Természetesen ez a 10-es lista nem erősségi sorrend alapján rendszereződött, az kicsit átvariálná az egészet és valószínűleg Gaspar Noé film is kerülne rá. Igyekeztem egy rendezőtől maximum egy filmet szerepeltetni és nem mondhatom, hogy nehéz dolgom volt, hiszen számos alkotó egyetlen alkotása is elég körvonalak felrajzolására. Szembetűnő a listán az A24 stúdió által gyártott és forgalmazott alkotások sokasága – 10-ből 4 film számszerűen. Az említett rendezők többsége olyan szintű elismertségre tett szert ez alatt az évtized alatt, hogy akár – Eggers példáját említve – 7 év alatt az elsőfilmes alkotástól indulva egy mainstream stúdió közel 100 millió dolláros költségvetésére támaszkodva gyárthatnak filmet. Számomra ez az évtized két jelenséget emelt ki főként: az A24 stúdió indie szellemiségében rejlő, eddig kiaknázatlan, hatalmas igényeket mozgató potenciált, valamint a horror reformációjában rejlő újdonságokat, minőséget és az eddig csak alműfajokba kategorizált alkotások már tendenciát mutató, korszakalkotó irányvonalát.
//Szerző: Csuka Gergő//
10 film, ami igaz történet alapján készült, de nem az igazságot tükrözi
Article Tags: A boszorkány · A felszín alatt · A platform · Anyám! · Démonok között · featured · Green Room · Hang nélkül · horror · horrorfilm · Horrorfilmek · Nyers · Örökség · Tűnj el!
