A 2010-es évek top 10 legnagyobb hatású horrorja
A 2000-es évek első évtizedét a horror műfaján belül a zsánerfilmek uralták, habár előfordultak a következő évtized tendenciáját megelőlegező alkotások is, amelyek cselekményének szervezőerejét egy társadalmi jelenségre kínált reflexió alkotta: ilyen volt a Két nővér, A gazdatest, a Más világ, a 28 nappal később vagy éppen A köd. A tömeghorrorra való popcornmozizás igénye csökkenni kezdett és nem sokkal később bevett modellé vált, hogy a nagyközönség számára készített filmekből inkább kevesebbet érdemes gyártani, de azokat nagy költségvetéssel, vagy franchise-építésben jövedelmező gondolkodni a stúdiók részéről. Így 2010-es évtizedben és környékén megkezdődött egy olyan átalakulás, amely korszakunkat hatalmas mértékben befolyásolja – ezen változás mentén pedig három fajta horrorfilm-csoport különíthető el.
Az ízig-vérig tömegfilmek leginkább a nosztalgiafaktorra építő horrorfranchiseok keretei közt működnek, erre szolgál példaként a Halloween-trilógia, az új Sikoly remake vagy éppen a texasi láncfűrészes történetéhez kapcsolódó újabb alkotások. Ezeknél általában eggyel bonyolultabb történettel, komplexebb mondanivalóval és ízlésesebb reflexióval szolgáló filmek a midcultok, amelyek nagyobb igényességgel impozánsabb elvárásokhoz igyekszenek felnőni, de nem restek a közönséget hatásvadász eszközök garmadájával riogatni. A Ház az erdő mélyén, a Valami követ, a Vaksötét vagy a Fekete Telefon is ilyen alkotások. A harmadik kategória a művészhorror – más néven arthouse vagy elevated horror: ezen alkotások többnyire szimbólumokkal, festői, részletgazdag képekkel, szájbarágás nélkül kívánják leszállítani a katarzist, sok esetben szűkebb nézőközönség számára egy olyan műfajon keresztül, amelytől kevésbé számítottunk erre.
Hogyan lehet ezt mégis elkülöníteni a másik két kategóriától? A cselekmény legfőbb szervezőereje a horror és a vérbőség? Egy bármilyen, az embert érintő társadalmi, kulturális jelenség áll a középpontban? A film kezdetekor megjelent az A24 stúdió logója? Ha a három kérdésből a két utóbbi igaz, akkor nagy esély van rá, hogy a borzalmak egy létező, átélhető krízishelyzettel összekapcsolódva fognak a képernyő elé szögezni. Az A24 stúdióhoz köthetjük számos nagy sikerű próbálkozás mellett a Fehér éjszakákat, A világítótornyot, illetve az Extázist, de azon kívül is említésre méltó A Babadook, a The wailing és A rítus is. Jó pár filmet említettem eddig, viszont ezek egyike sincs a leghatásosabb 10 között – lássuk mi került a listára.
10: A platform
Galder Gaztelu-Urrutia első nagyjátékfilmjével 2019-ben robbant be a Netflixen, a streaming-szolgáltató és a spanyol rendező a ritkán látott, kevés filmhez hasonlítható, egyedi koncepció miatt talált egymásra. A platform egy függőleges börtönlétesítményben játszódik, ahol a felszínhez való távolság – amely börtönszintekben testesül meg – havonta véletlenszerűen újraalakul. Ennek fontossága abban rejlik, hogy a cellák közepén tátongó négyzet alakú lyuk egy étkezési időben fentről lefelé mozgó, ételekkel teli platform helyét jelöli ki, így minél feljebb kerül a főszereplő Goreng (Ivan Massagué), annál több ételhez jut. Természetesen a felvázolt optimális eset mellett az érme másik oldalát a börtön alján étel nélkül szenvedők sokasága képzi, így a legfőbb alapszabály megtörése lesz az első állomás: szellemileg kell felülkerekedni a hierarchián, megtörni az alattuk élőkkel szemben érzett felsőbbrendűséget és eloszlatni a felettük lévők fölényeskedő viselkedése miatt érzett haragot. A film erősen tartalomközpontú, így a kannibálhorror-szál nem a valaha látott legbrutálisabbak egyike, csupán erős hatásfokemelés a kapitalizmust folyamatos szimbolizálással megtestesítő történet mellett. A platform széles körű ismertségét számos dolognak köszönheti: kapitalizmus-szimuláció jellege miatt sokan a brutálisabb Snowpiercerként emlegetik – a kreatív koncepció háttérben húzódó művésziessége teret enged egy feszültségteljes horror kibontakozásának és így egy kellemes midcult próbálkozás jön létre.
9: Nyers
Julia Docournau egyértelműen művészfilmkészítő: stílusa valahol a groteszk naturalizmus környékén kereshető, amelyből nála szinte szabályszerűen következik a testhorrorral való összekapcsolódás. A Nyers című filmje egy olyan lányról szól, aki egy vegetariánus család bűvkörében felnövő, majd onnan egy kollégiumba költöző, önmagát kereső diák. Justine a helyi beavatási szertartásokon újra és újra találkozik egy olyan világgal, amelyet eddig a szerető otthon nemhogy nem volt képes megmutatni, még csak a létezését sem hozta felszínre – az új világ kiléte traumaként tudatosul. A fiatal lány legfőbb feladata a komfortos otthon képzetének elengedése után önmaga megtalálása az impulzuskavalkádban: egy magához hű, önazonos identitás kialakítása. Az egyetlen aggasztó, minden egyes relációban testet öltő eltérés a régi és az új környezet különbsége, vagy csak projekció mindez?
Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a tömeg- és bulijeleneteiben Gaspar Noét idéző francia rendezőnő befutott filmjével, hiszen egyedi alkotói koncepciójával a kritikusok és a közönség tetszését elnyerve állt neki ezután a Titán forgatásának, amely 2021-ben elnyerte a Cannes-i Aranypálmát. Sikerének kulcsa az egyediségben rejlik, hiszen napjaink problémáival foglalkozó kreatív, nyomasztó és ütemes művészfilmet ritkán látunk testhorrorral ötvözve.
8: A felszín alatt
Jonathan Glazer a listán szereplő rendezők művészfilmes alkotói közé tartozik és ennek a halmaznak is a véglete. A felszín alatt premierétől fogva komoly sajtóvisszhangot kapott, leginkább nem tartalmi jellege miatt, ellenben ez az a film, amiért Scarlett Johansson hajlandó meztelenkedni. És milyen jól is tett: aki ezen oknál fogva ül be megnézni, arra több mint 100 perc szenvedés vár, ugyanis a film egészen befogadhatatlan a tömeghorrorokhoz szokott közönségnek – nem véletlen bukott meg a kasszáknál. Glazer pályafutásához hűen itt is egy zsáner kiüresítésén munkálkodik, ez esetben pedig az inváziós sci-fi-t csupaszítja le horror eszközökkel – megformál egy csodaszép szörnyeteget, aki Scarlett Johansson bőrébe bújva kémleli a Földön élő férfiakat és igyekszik megérteni és elragadni őket.
Nem könnyű beszélni konkrétabban a filmről, ugyanis nehéz befogadhatósága abból fakad, hogy nem a megszokott tempó és narratíva mentén halad a történet, amit nem vádolhatunk racionális összefüggések kimondásával. A listához kapcsolódás kérdéses: horrorfilm jellege is megkérdőjelezhető, hiszen Glazer olyannyira áthágja a konvenciókat, hogy a zsánerek közül kizárólag a sci-fi-ben lehetünk biztosak az előttünk mászkáló űrlény miatt, azonban a földönkívüli-ember viszony konkretizálódása és találkozása a felkavaró realizmussal egy kifejezetten horrorisztikus élmény, ami csak művészfilmeseknek ajánlott.
7: Hang nélkül
John Krasinski filmje az egyrészesnek induló, különleges koncepciót felvonultató zsánerhorrorok sorába illeszkedik, a története is rendkívül egyszerű. Egy posztapokaliptikus világ kegyetlenségével szembesülve látjuk az Abott család mindennapi próbálkozásait a túlélésért, azonban a 28 nappal később konklúziójával ellentétben ezúttal nem a külső, emberi tényező jelenti a veszélyt, hanem a szuperszenzitív hallású lények, akik emberekre vadásznak. A kétgyerekes család beszéd és bármely hanghatás produkálása nélküli élet kényszerűségében látható, a belső emberi tényező, a kíváncsiság az, amely a konfliktust teremti, a kiváló rendezéssel összekapcsolódva pedig egy izgalmas és valóban rémisztő alkotással lehetünk gazdagabbak. A számos, napjainkban megjelenő horrorfilm mellett, amelyek a vizuális és auditív ingerek vagy éppen ingertelenség okán tartanak minket csapdában – gondolva ezalatt a Madarak a dobozban-ra és a Vaksötétre – mégis a Hang nélkül tudott kiemelkedővé válni olyannyira, hogy 2023-ban már a harmadik rész is mozikba kerül.
Article Tags: A boszorkány · A felszín alatt · A platform · Anyám! · Démonok között · featured · Green Room · Hang nélkül · horror · horrorfilm · Horrorfilmek · Nyers · Örökség · Tűnj el!
