Legendás állatok és megfigyelésük: Dumbledore titkai (2022) – Spoilermentes kritika

A balhéktól hemzsegő Harry Potter spin-off franchise addig sem hagyott unatkozni, amíg próbáltuk elfelejteni a Grindelwald bűntettei semmilyenségét: a Johnny Depp körüli botrány miatt színészt cserélt a főgonosz karaktere, így ebben a részben már Mads Mikkelsent láthatjuk alakítani a tőle már megszokott zsenialitással. Kétségekkel ültem le a vászon elé, hiszen ha már a második rész ilyen gyenge volt, hogyan bír el a történet összesen öt egymásra építkező részt, közben növelve annak minőségét?

Miután a második részben megszerezte Salmander csapata a Dumbledore (Jude Law) és Grindelwald által kötött vérszerződést, újabb akcióba kezdenek: a politikusok a könnyebb utat választják a helyes út helyett, ezzel legitimálva a sötét varázsló tetteit, ezért elengedhetetlen a díszes csapat fellépése. Dumbledore egy erősebb társaságot állít össze a küldetésre, amelynek tagja a közkedvelt mugli, Jacob Kowalski is, aki új pálcájával indul küldetésére. A hátrány, amit le kell dolgozniuk, az Grindelwald részleges jövőbe látása, amelyet egy mágikus állat kizsigerelésén keresztül szerzett meg, valamint Credence Dumbledore (Ezra Miller) kérdése is megoldásra szorul. Ezen események összessége pedig jóval több cselekményt és izgalmat tartogat magában, mint az előző rész, sőt leginkább hasonló mértékű újdonságnak számít, mint a franchise első része.

Nem tudható, hogy a cím önmagában pontosan mit jelent, hiszen utalhat Credence és Albus titkára is, de szerencsére valójában mindkettejük történetéből kapunk releváns szeleteket, ezek tudtában pedig már láthatóan kezdenek rendeződni a szálak a Legendás állatok és Harry Potter franchise összeérése felé – ne feledjük, még két rész várható.

Dumbledore karakterét eddig csak érintőlegesen láthattuk Jude Law megszemélyesítésében, de ez már csak a múlt, mert ebben a részben elkezdjük megismerni az általunk szeretett professzorzsenit, aki számomra szinte tökéletesen lett megformálva. Persze élcelődhetünk rajta, hogy hogyan lesz hirtelen négyszer annyi szőrzete és milyen gyorsan őszül az be, de azt a fajta Albust, aki félig megtört, félig szerelmi bánat által gyötört és még érződik rajta a testvére elvesztésében játszott szerepe miatti bűnbánat, szükséges erős pozitívumként feltüntetni. A karakter szexualitásának kezelésén, valamint a Grindelwald-dal való kapcsolata mentén lehetett volna könnyen elszúrni az akkor még egyáltalán nem világhírű varázsló presztízsét, szerencsére a kötelezőt ebből a szempontból is megkapták a rajongói tömegek.

A történet szempontjából kicsit mást kapunk, mint eddig, hiszen ennyire fontos események még nem voltak terítéken: a varázslótársadalom a háború szélén áll, egy végletekig radikalizálódott hangos és jelentős réteg fog a legfontosabb válaszokról dönteni. A komoly tét tárgyának jól is jött a változás, így a Johnny Depp-et váltó Mads Mikkelsen briliáns alakításával egy szikár, rémisztő, érző, de rideg szörnyet tudott megformálni Grindelwald szerepében. Ennek levezetéseként szolgált a pálcás mugli, Kowalski dilemmája, amely különös módon válik egyértelmű történetvezetési bravúrrá, na de hogy hogyan, az a filmből pontosabban kiderül.

A legnagyobb negatívumokat sem felejteném el: ezek David Yates számomra kifogásolható franchiseépítési céljaiban testesülnek meg leginkább, amelyek olyan döntések melegágyai, ami miatt sokszor teljesen butának vannak nézve rajongók százezrei, csakhogy az elcsépelt üzenet átmenjen.

Ehhez a kiváló író, J. K. Rowling átlagos filmes forgatókönyvírói képessége is felsorakozik, amely nem az inspiráció fogyatkozásáról, hanem inkább filmművészettel kapcsolatos idegenségről tanúskodik. Szerencsére ezúttal Rowling nem egyedül végezte a munkát és reméljük így lesz ez a következő részekben is. Viszont ami még kellemetlen, az a széria kommerszsége és az abból következő színvonalesés, amely a korábbi Harry Potter filmektől teljesen idegen, hiszen ott az előre megírt konkrét mű erősebben korlátozta az alkotói szabadságot, de talán a harmadik rész magasságában már úgy-ahogy kezd hozzászokni a rajongói közösség az új irányhoz.

Összességében kimondható, hogy a komolyság és a megosztó kérdésekbe való erőteljes beleállás jót tett a Legendás Állatok franchisenak, amelynek köszönhetően körvonalazódott a legendás Dumbledore és Grindelwald karaktere nagyszerű színészi játékokkal fűszerezve – mert lássuk be: az első résztől fogva erre voltunk kíváncsiak. Sikerült tehát kimászni a második rész által ásott jellegtelen gödörből, de ne feledjük, hogy két rész még hátra van, így ettől sem tudunk mindent megkapni. Be kell érnünk hát az ifjú Dumbledore komoly viszontagságait felvonultató történettel, mert az összes varázslótörténet ebből és ehhez hasonló személyes válságból indul ki: a mágia által körbelengett emberek varázs nélküli drámájából.

//Kritika: Csuka Gergő//

14 érdekesség Mads Mikkelsenről, amit nem gondoltál volna