FILMEZZUNK.HU

Súlyos ítélet: 10 évre kitiltották Will Smith-t az Oscar-gálákról

2909

Súlyos ítélet: 10 évre kitiltották Will Smith-t az Oscar-gálákról

Az Akadémia 54 fős igazgatótanácsa péntek reggel rendkívüli ülést tartott, hogy eldöntse, milyen lépéseket tesz Smith ellen. Egy héttel ezelőttig, amikor Smith bejelentette, hogy lemond a szervezet tagságáról, arra számított mindenki, hogy felfüggesztés vagy kizárás vár rá, mivel megsértette azokat a magatartási normákat, amelyeket az Akadémia a MeToo mozgalom kirobbanása után vezetett be.

A pofon vágott Chris Rock is végre megszólalt Will Smith taslija után

Tizenkét nappal azután, hogy Will Smith a 94. Oscar-díj-átadó ünnepségen pofon vágta Chris Rockot, és trágár szavakat kiabált, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia úgy döntött, hogy Smith-t, aki meg aznap este este átvehette a legjobb színésznek járó Oscar-díjat a Richard királyban nyújtott alakításáért, 10 évre eltiltják. Ez azt jelenti, hogy Smith a következő 10 évben sem az Oscar-gálán, sem bármilyen más, az Akadémiához köthető rendezvényen nem vehet részt. Smith megtarthatja az általa elnyert Oscart, és továbbra is jogosult a jövőbeni Oscar-jelölésekre és díjakra.

Jada Pinkett Smith először szólalt fel azóta, hogy férje, Will Smith felpofozta Chris Rockot

A szakma számos tagja felháborodását fejezte ki Smith viselkedése miatt, amelyet ő maga „sokkolónak, fájdalmasnak és megbocsáthatatlannak” nevezett. Egyesek még azt is követelték, hogy veszítse el a neki ítélt Oscar-díjat és/vagy a jövőbeni Oscar-díjra való jogosultságát.

A péntek reggeli ülés után a tagoknak küldött levélben Hudson és Rubin elismerte, hogy „nem megfelelően kezelték a teremben kialakult helyzetet”, és ezért bocsánatot kértek. Emellett „mély hálájukat fejezték ki Rock úrnak, amiért a rendkívüli körülmények között is megőrizte higgadtságát”, és köszönetet mondtak az est „házigazdáinak, a jelölteknek, a műsorvezetőknek és a nyerteseknek, hogy a közvetítés során ilyen higgadtan és méltóságteljesen viselkedtek”. Nem sokkal később Smith egy szóvivőn keresztül saját rövid nyilatkozatot adott ki: „Elfogadom és tiszteletben tartom az Akadémia döntését”.

Denzel Washington ezt mondta Will Smithnek, miután arcon csapta Chris Rockot

(Via mafab.hu)


Article Tags: · ·