A Fekete Rák hadművelet (2022) - Kritika Adam Berg Netflixen megjelenő posztapokaliptikus filmje még a Stranger Things egyik rendezőjének új filmjét, Az Adam-projektet is lenyomta nézettségi számokban. Az elsőfilmes rendező váratlan sikere viszont nem egy erős mezőnyt feltételez, ennek ellenére a hatalmas hype megelőzi a filmet körüllengő negatív kritikák tömkelegét, népszerűsége pedig egy igazán színvonalas posztapokaliptikus thriller utáni számottevő igényre utal. Hogy pontosan miért van a világ ebben a helyzetben, azt nem tudjuk meg: a káosz epicentrumában találjuk magunkat már az első pillanattól fogva, a tényezők és indokok ismerete nélkül pedig tovább szorongunk, mert erről szól ez a műfaj – a posztmodern ember legbelül bűnrészesnek érzi magát a világot sújtó problémák keletkezésében, az önfeledt fogyasztásból következő tudatosság-deficit miatt. Ezen feszítő körülmények közepette ismerkedünk meg Caroline-nal (Noomi Rapace), aki éppen gyermekét menekíti egy katonai akció kellős közepéről, sikertelenül. A cselekmény évekkel később folytatódik, a kislányát elvesztett anya viszont kap egy végső, világmegmentő öngyilkos-küldetést, ahol a célban rég nem látott és azóta felnőtt lánya várja egy új élet reményével. A forgatókönyv tehát semmilyen újítással nem vádolható, leszámítva, hogy a küldetés tárgyául szolgáló titokzatos csomagot a tenger befagyott jegén, korcsolyázva kell célba juttatni. Ezen koncepció nyomasztásból komikumba való áthajlását éppen hogy sikerül kiküszöbölni, viszont a faék egyszerűségű történet nem képes sokáig felfűtve tartani az izgalom erőműveit, a kiszámítható, klisés történet pedig megerősíti, hogy rendezője a világon semmi újat nem akart közölni és azt is szegényes dramaturgiai eszköztárral vitte véghez. A film önmagában mintha célt tévesztett volna: a műfajokhoz való viszonya alapján a tömegfilm kategóriába besorolandó, építkezésének kísérletei mégis az atmoszféra-generálás és a dialógusok szintjén történnek meg, sikertelenül. A festői képei nem elegendőek a feszült légkör fenntartására, pláne nem laptopon keresztül, didaktikus, súlytalan monológjai pedig ha sikerült volna eddig felvenni a ritmust, akkor is rombolják az összképet. Mindezekre rakódik az apokaliptikus vízió hiteles, de unalmas cselekménytelensége, a nagy adag kiszámíthatósággal együtt pedig predesztinálja A Fekete Rák hadművelet középszerűségét. Az anya klisés karaktere próbálja a hátára kapni a komplett filmet, amely a korrekt színészi játék mellett sem képes izgalmat nyújtani, rajta kívül nincs is emlékezetes személyiség. Az egy, azonosulható személyre való építést kihasználva sodor bele minket a film egy komolyabb dilemmába, amely a világ megmentésének értelmét kérdőjelezi meg. Hogyan viszonyulnak személyes érdekeink a világ megmentéséhez, a cél vagy az eszköz a fontosabb? Ezekre keres választ a film rendkívül bugyuta módon, vágyvezérelt karakterének történetén keresztül, amelytől a gondolati mélység legkisebb fokát sem szabad elvárni: az elhazudott realizmus valójában mindvégig a gyenge forgatókönyv és a mondanivaló hiányának elfedését szolgálta – sajnos erre is képtelen volt. A rendezői munkán láthatók a kezdési nehézségek tünetei: a koncepció következetlensége, a nagyívű semmitmondás, az izgalom fedezet nélküli fokozásának problémája, amely mégis egy Netflix-sikerben csúcsosul. Remélem a rendező nem veszi magára a sikert – ugyanis mozipremier esetén feltehetőleg egy nagyobb bukás lenne az eredménye – és próbál majd visszafordulni a néha Roland Emmerich logikátlanságaira emlékeztető történetvezetés zsákutcájából. //Kritika: Csuka Gergő// https://www.filmezzunk.hu/2021/07/13/a-8-legkemenyebb-netflixes-akciomozi-amit-neked-is-latnod-kell/