Dwayne Johnson karácsonyi akcióvígjátékot forgat!
A Szikla lesz a főszereplője a várhatóan 2023 ünnepi időszakában érkező karácsonyi akcióvígjátéknak, a Red One-nak. A film forgatókönyvét Hiram Garcia ötlete alapján Chris Morgan írta, aki a Tokiói hajszától kezdve a nyolcadik részig az összes Halálos iramban-film és a Hobbs & Shaw spinoff szkriptjéért is felelt, tehát már jól ismerik egymást Dwayne Johnsonnal. A Red One-t a színész és Garcia közös produkciós cége, a Seven Bucks Productions fejleszti, és beállt a projekt mögé az Amazon is, így a Prime Videón fog debütálni a film.
„A Red One hihetetlenül különleges számomra, ez egy olyan történet, amit évek óta el szerettem volna mesélni”
– nyilatkozta a filmről Garcia.
„Egy epikus, szék szélén ülős, akciódús kaland, mely fogja a szeretett ünnepi mitológiát, és a feje tetejére állítja azt. El vagyok ragadtatva attól, hogy a Seven Bucks csapata az Amazonnal közösen a világ minden tájára eljuttatja ezt a mókás ünnepi mesét.”
Az alkotók azt remélik, hogy a Red One egy nagyszabású franchise nyitódarabja lesz, Dwayne Johnson pedig izgatott a filmmel kapcsolatban:
„A Seven Bucksnál nagyon örülünk az Amazonnal való együttműködésnek, mely egy kis innováción, előremutató szemléleten, valamint rengeteg pozitív energián és szenvedélyen alapul. Nagyon lenyűgözött Jennifer Salke [az Amazon Studios vezetője] és csapata víziója és ambíciója azzal kapcsolatban, hogy egy hatalmas, szórakoztató és különleges Red One ünnepi univerzumot hozzunk létre, melyet a világ minden táján élvezhetnek a családok.”
A várhatóan 2023 telén debütáló Red One-t a tervek szerint 2022-ben kezdik el forgatni.
Ő Sylvester Stallone magyar szinkronhangja!
(Via IGN Magyarország)
Article Tags: Dwayne Johnson · featured · Red One