A kutya karmai közt (2021) – Kritika

Jane Campion Netflixen megjelenő neo-westernje az idei Oscar-díj egyik legnagyobb esélyese, ugyanis 12 jelöléssel vághat neki a díjátadónak. A rendezőnő filmje egy régi zsáner novellaadaptáción keresztüli XX. századi környezetbe helyezésén alapul, amely egy lassú filmdrámával szemlélteti a toxikus maszkulinitást – de mit is jelent ez pontosan?

Phil (Benedict Cumberbatch) és George Burbank (Jesse Plemons) 1925-ben egy nagy tanya birtokosai Montanában, a látszólag kiegyensúlyozott életük állóvizét azonban felkavarja a kisebbik testvér terve: George a megözvegyült Rose Gordont elveszi feleségül, aki fiával együtt a tanyájukra költözik. A film ebből adódó konfliktusai egy végletekig dedramatizált és visszafogott környezetben jelennek meg, így elsősorban a folyamatos pszichológiai terrorra, másodsorban a nyilvános megaláztatásokra épül a feszültségfokozás.

Mindezek egy lassú lefolyású drámához, a préri szikár vadságához, az állati ösztönök tetőzéséhez kapcsolódva alkotnak egy több mint két órán át tartó rideg atmoszférát, amelynek nyomasztó környezetéből még a gondolatainkba sem menekülhetünk.

A kutya karmai közt az említett négy karakter közti hierarchizálás problematikájára épít: Phil ennek csúcsán szeretne elhelyezkedni, pozíciója féltése nélkül, azonban George figyelmének és szeretetének középpontjában – Philt a szeretet párhuzamos, szerelmi sávján beelőző – Rose áll. A cselekménytelen történet jó részét a – szeretetet és törődést a felszínen nélkülöző – Phil által gerjesztett érzelmi instabilitást kölcsönző környezet kiépítése teszi ki, ennek csúcsra járatása történik a dedramatizálás eszközével egészen az utolsó pillanatokig, a becsapódásig. Mindezt megelőzően pedig Rose és fia, Peter vannak elsősorban a gátlástalan, rideg farmer célkeresztjében,  hármuk személyes konfliktusaira feszül fel a film fő témája: a toxikus maszkulinitás, avagy mérgező férfiasság.

Ez a nyugaton elterjedt fogalom abból a sztereotípiából indul ki, hogy a férfiak egy probléma,  érzés, vagy trauma feldolgozását elutasítják, mert annak integrálása a személyiségbe bizonyos társadalmi normák szerint a gyengeség jele lenne, így a megoldatlan feladat ellensúlyozása okán, a felgyülemlett energiával erőszakos tetteket követnek el. Ezen fogalom szolgál alapjául a film drámájának, véleményem szerint teoretikailag hamis, hatásvadász módon, ugyanis a nemi megkülönböztetés és az indíték megközelítéséből értelmét veszti a fogalom. A toxikus maszkulinitás férfispecifikus mivoltát nem gondolom szükséges megközelítésnek, hiszen ezen fogalom női verziója csakugyan legyártható a férfi princípiumok helyett nőkre jellemző cselekvésmódok használatával. Továbbá a fogalom, amennyiben nemi vagy bármely más csoportra elkülönített személyekre alkalmazzuk, elveszti érvényét, hiszen a feltételezett cselekedetek indítéka személyenként változó: minden emberi lény más-más szubjektív élményeit kompenzálja különböző mértékig.

A témaválasztás szempontjából a cselekmény időbeli elhelyezése is fontos, ugyanis a klasszikus westernnel ellentétben A kutya karmai közt nagyrészt az 1920-as években játszódik, ezzel megkeverve az alapból is instabil lábakon álló tematikát, viszont importálva a XX. század rideg, feszült környezetét.

A bizonyos évtized egyben az életmódváltozás határát is jelképezi, hiszen Philt leszámítva az összes többi főszereplő számára kinyílt a nagyvilág, rá pedig egy makacs, múltjában és traumáiban megragadt civilizálatlan emberként tekintenek. Számomra a korszakhatár narratíva jóval hitelesebbre és erősebbre is sikerült, mint a toxikus maszkulinitásra felfűzött történetszál, viszont együtt a kettő nem állja meg a helyét. A mérgező férfiasság egy rendkívül kortárs gondolat, amely visszavetítve áll a történet középpontjában és mivel így a hangsúly is ráhelyeződik a korszakváltással szemben, a fogalmat magába szippantja a történelem: az erkölcsi ítélet – amennyiben egy toxikus, posztmodern férfiakkal szembeni véleménynyilvánítás akar lenni – a múlt században ragadt Phil személyének és kortársainak szól kizárólag.

A művészfilmes elemektől hemzsegő, vontatottnak tűnő, de unalmasságot és feszültségmentességet nélkülöző mozi – sajnos vagy nem, de – mindezen fentebb említett problematikák ellenére az idei Oscar-díj egyik legnagyobb esélyese. Aki követte a díjátadót az elmúlt években, annak okkal lebeghet a szeme előtt A kutya karmai közt győzelme is, hiszen sajnos a színvonallal ellentétben a rendező személye és filmjének témája vált mérvadóvá, amely a 12 jelölés tudtában még jobban erre enged következtetni. Amellett, hogy Jane Campion filmje egy tisztességes alkotás, az idei gyengébb mezőnyből nem kimagasló, viszont western- és művészfilmkedvelők számára egy nyomasztóan kellemes élményt kölcsönözhet.

//Kritika: Csuka Gergő//

22 Benedict Cumberbatch film, amik nem okoznak csalódást