Mise éjfélkor (2021) – Spoilermentes kritika

Mike Flanagan a XXI. századi horror reformjának egyik oszlopos szerzője, 2021-ben megjelenő sorozatával a zsáner kereteit feszegetve kínál egy élvezetes spirituális utazást és bizonyítja, hogy A Hill-ház szelleme után képes hasonlóan erős alkotásra. Legújabb sorozata kevésbé lett felkapott, viszont annál tartalmasabbra sikerült, így képzi a művészhorror-sorozatok listájának egyik zseniális, megkerülhetetlen tagját. De miről is szól pontosan?

A történet főszereplőjét, Riley Flynnt súlyos alkoholizmusa bűnbe sodorja: ittas vezetés közben elalszik a kormány mögött, amiből egy halálos balesetet követő 4 éves börtönbüntetés, a vallásba vetett hitének megtörése és önmagán elhatalmasodó bűntudat következik. Letöltve kiszabott büntetését visszatér szüleihez és testvéréhez, akik egy 137 fős kisvárosban laknak, amely egy szárazföldtől elszeparált szigeten jelent ingerszegény lakóközösséget: ez a Crockett-sziget. A szigetlakók élete fenekestül felfordul, ugyanis egyházközségük idős vezetője a vallási témájú utazásról nem tér vissza, helyette viszont egy – a szigetlakók számára ismeretlen – hittérítő kezdi el a misét. A történet további részéről meglehetősen nehéz spoilerek nélkül beszélni, viszont nem árulok el a cselekmény részleteiből semmit azzal a kijelentéssel, hogy a kezdetben érthetetlen jelenségek és csodák felforgatják a közösség életét: egyfajta vallási megújulás kezdődik.

A Mise éjfélkor leginkább gondolatisága miatt méltó az említésre, ugyanis az előbb felvázolt alaphelyzetből következhetne bármilyen kvalitású sorozat, ez esetben pedig a kontextus minőségi tartalommal lett feltöltve. Nagyobbrészt Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című mesterművének kérdéskörét boncolgatja Mike Flanagan alkotása, ami a következő kérdést veti fel ezúttal XXI. századi környezetben: Van-e áldozat szenvedés nélkül?

Akkor pontosan mi is ez a sorozat? Komoly filozófiai mélységeket felvonultató, zárt szituációs horror és melodráma. Kijelenthető, hogy a horror-elemek kisebbségben vannak az elgondolkodtató kérdésekkel szemben és csupán a kontextust alkotják, ezért a nézők egy lassabb lefolyású, de eseménydús történetre számíthatnak. Az utazás nagy része spirituális síkon történik és izgalmát pedig az utolsó pillanatig tartogatott, leleplezetlen lapok képzik.

A megfelelő témaválasztás nem elegendő, a lépésenként felépített karakterek és interakcióik alkotják a részletesen megkonstruált rendszer alapjait, amelynek hasonlatai azon kívül is helytállóak – ezzel elérve egy magasabb érvényű gondolatiságot, amely nem csupán a vallásról, hanem rólunk mint emberekről, a társadalomról és az azt alkotó egyénekről szól. A kölcsönhatások igényes bemutatása a többdimenziós karakterek felépítésével zajlik, a vallási köntös pedig adja hozzá a kétséges pillanatokat és motivációkat. Sok karakternél az utolsó pillanatig nem vagyunk biztosak, hogy a vallás cél-e vagy eszköz, ezáltal az utolsó pillanatig képes fennmaradni a feszült helyzet.

A konfliktusok nagy része három szereplőhöz köthető: a börtönviselt, vallásból kiábrándult ateista Riley Flynn, a helyi egyházközség vezetője, Paul Hill atya, valamint a főállásban tanárként dolgozó, de funkciója szerint polgármesteri és egyházközségi feladatokat egyaránt ellátó Bev Keane morális, elméleti és gyakorlati súrlódásai vannak a történet középpontjában. A három szereplő tengelye reprezentatívan képviseli a XXI. századi közéleti, kulturális térben felmerülő vallási témájú kérdéseket, aggályokat és válaszokat is kínál rájuk. Riley az atya segítségével próbálja feldolgozni alkoholizmusából következő bűnét, aminek keretében kellemesen feszült, gondolatébresztő beszélgetéseket hallgathatunk Istenről, halálról és vallásról.

Bev és Paul Hill atya karakterei pedig elsősorban az egyházon belüli kérdések megválaszolásáért felelősek, viszont motivációikról az utolsó pillanatokig nem kapunk teljes képet, így cselekedeteik megítélésére csak az adott kontextusban vagyunk képesek. Ez az egyik legfontosabb mondanivalója a filmnek, ugyanis a megtapasztalt, adott esetben pozitív vagy negatív cselekedetek csakis minden hozzá kapcsolódó információ birtokában válnak megítélhetővé, hiszen ahogyan a tárgyak, úgy a törekvések sem jók, vagy rosszak önmagukban, a használatuk során válnak egy helyénvaló vagy egy helytelen tett valamelyikévé.

A dialógusok és az atmoszféra összhangja teszi igazán izgalmassá a sorozatot, szinte észre se vesszük, ahogyan megszűnik az oda nem illő jumpscare-re való igényünk, majd gondolatainkat szívja magába a cselekmény. Az elbeszélés kellemesen lassú és nem is válik unalmassá, mert az eszmei szinten megtett hatalmas táv és az ingergazdag környezet képes ellensúlyozni azt, elsősorban festői képekkel.

A Mise éjfélkor a vallási tematika mellett a posztmodern társadalmi folyamatok hiteles szimulációja is képes lenni: már nem az eszmék korát éljük, a forradalom már csupán a világ rögzült rendjével való őszinte ellenkulturális konfliktus, amely hamarabb falja fel gyermekeit, minthogy hatalomra kerülne. A megoldás csak belső folyamat eredménye lehet és ehhez kínál egy löketet Mike Flanagan kiváló sorozata a Crockett-szigeten élők szimbolikus történetével.

//Kritika: Csuka Gergő//

Gabriela Spanic új sorozatban tér vissza – Fiatal férfi mellett találja meg a boldogságot