Kellemes világvégét Önöknek! | Ne nézz fel! – Kritika

A Ne nézz fel! egy monumentális katyvasz – finom értelmiségi nyelven: valódi posztmodern alkotás. Másképpen: egy igazi maflás az arcunkba. Egy jókora gyomros arról, amiben vagyunk.

Mégis az egész működik, de mennyire!  A politikai, a média és a technológia, ez a triász folytonosan egymásba csimpaszkodva végül csak elbarmolják a világ megmentését. Mert nem értek rá odafigyelni. Mert annyi más fontos dolog akad: az elnök(nő) újraválasztása, a legújabb telefonos kütyük, a szaftos beszélgetőműsorok, Ariana Grande  párkapcsolati válsága (aki más néven fut a filmben, de önmaga)  és egyéb létfontosságú tényezők. Valóságos Feszty-körképet kapunk itt korunkról, jól beazonosítható alakokkal, kissé sarkítva, de a lényeget tűpontosan elénk állítva.

Az űrből megint baj közelít, éppúgy, mint korábbi hasonszőrű darabokban. A Deep Impact, az Armegeddon, vagy legutóbb a Greenland, elmondták a lehetséges reakciók két fő vonalát. Egy: mit csinál az államhatalom, kettő: mit tesznek a magánemberek, végítélet idején. Semmiképp nem gúnnyal írunk ez utóbbiakról; a felmutatott cselekvési mintákban sok a (dermesztően/ébresztően) valóságízű elem, túlélési tipp… sose kelljen kipróbálnunk.

A Ne nézz fel!-ben mindenféle együtt van, előbb inkább parodikusan, aztán drámaian is. És közben ide-oda cikázik a gunyoros hangvétel.  Végül, meglepetésre kapunk valamiféle katarzist egy családi asztalnál majd cseppnyi (fekete) humort, már jó messze a Földtől. Aztán a zárókép visszavisz viharvert bolygónkra, hogy csavarjon még egyet az egészen.

Mindez kiválóan szemlélteti jelen írás kezdő mondatának mélységes bölcsességét (sárga vigyorgó arc…)

De nézzük most a cselekmény fő szálait. Amikor a tudós (Leonardo di Caprio: egyik csúcs-alakításában) és tanonca (Jennifer Lawrence: bejátssza ő is a neki adott teret) elviszik a hírt a hatalom, majd onnét a média felé – persze sült bolondnak nézik őket. Aztán szépen mindenki hasznot húz az előbb furcsa, majd egyre médiaképesebb fizimiskájukból.

Eközben a Fehér ház kizárólag szavazati számokra hajt. A nagyon menő talk-show műsorvezetői pedig heherészve, könnyedén értelmeznek mindent (ugye az infotainment-műfaj) hisz a nézettség, ismert módon mindent visz, aki másképp látja a kereskedelmi tévéket, gyorsan szóljon. Ezért hülyéskedi hát végig a filmet a két ajdebájos médiacsillag kissé idegesítően. És nem veszik észre a szörnyű üzenetet, mer’ csakis a smúzolás, a menő szöveg a fontos. A kiakadó tudósnő tehát belesikítani kénytelen a kamerába:  „nagyon meg fogunk halni”…persze, más az első szó. A jelenetből viszont mémeket gyárt az internet népe;  a karcos mondat pólóra és matricára kerül, jópofa hisztiként megveszik. Igy lesz máris eladható poén egy őszinte vészkiáltásból.

A fránya üstökös meg egyre csak jön. A földi világ éppúgy nem veszi komolyan, mint a szomszéd szobában albérlő Messiást – Szakonyi Károly Adáshiba című darabjában – a tévéfüggő család.

Ők egy páran, emitt nagyjából a komplett emberiség halasztja el a roppant alkalmat: valamit tenni lehetne még az életükért. Mi viszont észleljük a folyamatos (és csípős) utalásokat saját való világunkra, amiből jó sokat kapunk. Ha úgy vesszük az egész film egy hatalmas torztükör (tudom, ezt már sokan leírták) amibe nézve most mégis kiemelnénk pár pattanást és májfoltot…bocsánat a hasonlatért. Itt van például a vírustagadás polémiája, vagyis annak egyértelmű parabolája, a mozgalmárok, akik nem hisznek abban, hogy jönne a Föld felé valamiféle üstökös egyáltalán. Az ő jelszavuk a film címe. Aztán egy pazarul játszott figura (Mark Rylance) aki Steve Jobs, Elon Musk és Bill Gates egyszerre. Sőt talán egy kicsit Zuckerberg is, digitális technoguru mindenesetre, kinek szavára az elnöknő nagyon figyel, sőt akit mintha kicsit dédelgetne is – ő tudja miért. Mindenesetre az enyhe autistának tűnő digitális zseni birtokában sokmilliárd bite adat van, amit a mi kütyüinkről szedeget összeúgy mellékesen…

Az egészet összegezve megállapíthatjuk, hogy a pillanat, amikor frissen látunk valamit, amiről tudjuk, hogy menthetetlenül történelmi alkotás lesz: szinte mámoros. Vagy azzal határos. Hiszen tengernyi okostojás elemzi (egyikük éppen most) a különböző utalásokat és jelentésrétegeket, véli beazonosítani az egyes figurákat. Az pedig biztosan kikerülhetetlen, hogy ha valaki a jövő régészei közül a jelenkorunkból írja disszetárcióját, ne foglalkozzon ezzel a filmmel.  Ha lesz még világ egyáltalán…

//Kritika: Pálfy Gyula//

10 megindító, igaz történeten alapuló film, egy kis rendezői változtatással