FILMEZZUNK.HU
Borzongásra fel, itt a Sikoly 5 végső előzetese!

Borzongásra fel, itt a Sikoly 5 végső előzetese!

2804

Borzongásra fel, itt a Sikoly 5 végső előzetese!

A Sikoly (Scream) egy 1996-os amerikai tinihorror, Wes Craven rendezésében, a Sikoly-filmek első része. A maszk mögé bújt késes gyilkos mészárlása olyan nagy közönségkedvenc lett, hogy sorra rendelték be az új részeket. Kevesen tudják, de a Sikoly több díjat is bezsebelt az évek során. A bevétel -főleg az akkori időkben- igen magasnak mondható a maga 173 millió dollárjával. A Sikoly 2-t 1999-ben mutatták be, majd 2000-ben jött a Sikoly 3, végül pedig 2014-ben érkezett meg a Sikoly 4.

Most pedig közel 11 évvel a legutóbbi Sikoly film premierje után végre elkészült a folytatás, azaz a horrorszéria ötödik része, amihez most megkaptuk a végső előzetest is. Jó hír, hogy az új epizódra az eredeti stáb is visszatért, így újra láthatjuk majd Courteney Coxot, David Arquette-et és Neve Campbellt is.

A legismertebb horror sorozat legújabb része 2022. január 14-én érkezik, ám a korábbi részekkel ellentétben ez már R, azaz korhatáros besorolást fog kapni, azaz 17 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett lesz ajánlott megnézni a borzongást. Az ‘R’ besorolás azért is érdekes, mert a ’96-os első filmből készült egy szárazabb verzió, ami PG besorolást kaphatott volna, aztán  a rendező Wes Craven visszatett minden brutális gyilkolást a  forgatókönyvbe, sőt hozzáadott egy extrát is, mert úgy érezte, hogy 30 perc két mészárlás között túl sok idő.

Szerző: MéziMcFly

Egyesül a Vissza a jövőbe és a Sikoly film egy érdekes kombinációban


Article Tags: · ·