Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice, 2021) – Kritika

A Netflix legnagyobb költségvetésű filmje röviden: értelmetlenség aranyporral hintve. A Különösen veszélyes bűnözők felépítése egyszerű: a nagysikerű Lupin sorozatot lebutítod és importálod a tolvaj-szálat, majd hozzáadod a hollywoodi akció-vígjáték esszenciájához, a különösebb technikai megoldást nem igénylő cselekményt a legdrágább technikai eszközökkel kivitelezed és kifizeted a három ismert sztárt, akik eljátszanak egy olyan szerepet, amit bármely más színész is el tudott volna. Mért a legdrágább és miben egyedi? Ezeket a kérdéseket a film megnézése után sem könnyű megválaszolni, de kísérletet teszek rá.

John Hartley (Dwayne Johnson) FBI profilozó fülest kap a „Futó”-tól (Gal Gadot), majd akciót szervez az INTERPOl segítségével, hogy lecsapjon a különösen veszélyes bűnözőnek nyilvánított Nolan Booth-ra (Ryan Reynolds). A műkincstolvaj Kleopátra három aranytojásának egyikét szeretné eltulajdonítani, azonban a sikeres akció során elfogják. A gond ott kezdődik, hogy a visszaszerzett tojás hamisítvány, így John Hartley ügynököt is meggyanúsítják. A cselekmény kezdetének felvázolása is bonyolultabb volt, mint a film képletéé, azonban ez nem jelent pozitívumot, csupán igazolja a film felkapottságát.

Fontos, hogy a film megnézése előtt ne támasszunk nagy elvárásokat és soroljuk a megfelelő kategóriába azt: egy sablon Dwayne Johnson mozira számítsunk rengeteg akcióval és viccel és véletlenül se keressünk benne nagyobb érvényt, mint egy színtiszta tömegfilmben.

Ezekkel a feltételekkel is aggályos a cselekményének nagy része: rengeteg csavart láthatunk a képernyőn, csak úgy forog a nézővel a világ és nem csak a gyors, dinamikus snittek miatt. Ez magyarázza a felkapottságot Netflixes viszonylatban is, azonban amellett, hogy nem lesz következetes a film és ellentmondásossá válik, egész végig egy helyben toporgunk.

Ha egy unalmas akcióvígjátékot nézünk és a történet során hőseink A-ból B-be szeretnének eljutni és megtesznek egy adott távot, ez a távolság itt is ugyanaz, pedig jóval többet utaztunk. Ha nem haladunk és nem fedezünk fel a tömegfilm szintjén újnak számító területeket, akkor talán az útra helyeződött a hangsúly? De mennyire. A gond ezzel azonban az, hogy hasonló műfaji filmektől kizárólag annyiban tér el, hogy fordulatosabb, ami viszont egy idő után kontraproduktív folyamat, mert amellett, hogy kiszámítható, még a realitással összekötő kapcsokat is leveti magáról és zuhan a cselekmény a teljes logikátlanságba.

Egy idő után komolyan elgondolkoztat azon, hogy nem kíván-e a műfaj kifigurázása lenni, azonban a rendező (Rawson Marshall Thruber) munkásságát elnézve – amely Dwayne Johnson főszereplésű tömegfilmekkel szabdalt – egyedül önmaga paródiájává képes válni.

További gond a Különösen veszélyes bűnözőkkel, hogy okosnak tűnik, de borzasztóan lebutított karaktereket futtat fel. A történet a csinos nő, a kigyúrt FBI-os csávó és a vicces fiú kölcsönhatásainak elegye és ezen kívül semmi más nem is jellemzi őket. Karakterük mélységét az adja, hogy a két férfi rossz kapcsolatot ápolt saját apjával, így ez le is fedi a múltba visszavezető szálakat és magyarázza is az indítékot tetteikhez. A gyenge, sokszor helyzetkomikumon alapuló poénok az egyedüli dolog, ami egy karakterből következik és képes szervesülni a cselekménnyel.

A karakterek és a cselekmény szemlézése után még mindig áll a kérdés: hová tűnt a pénz? Egy része megmutatkozik a díszletekben és kellékekben, ennél nagyobb része a technikában, azonban ez sem teljes magyarázat, mert ez csak a külsőt és kis részben a filmélményt szolgálja. A 200 millió dolláros költségvetés felével is képes lett volna hasonló végeredményre a rendező, így ez egy rituális pénzégetésnek is tűnhet a tömegfilm oltárán. Nagy valószínűséggel a három főszereplő színész és a velük járó médiavisszhang, hype megfizetése fedi le a büdzsé egy nagyobb részének vándorlását, így a főszereplők minimum 60 millió dollárt vihettek haza.

Az Ír költségvetését is túlszárnyaló Különösen veszélyes bűnözők az iskolapéldája, hogy mennyivel okosabban is el lehet költeni a Netflixes milliókat, habár ezen kívül nem nagyon sorolható fel más példa. Sem a nevek, sem a költségvetés nagysága nem lesz garancia a színvonalra, maximum az üzleti sikerre, azonban az nem feltétlen hoz magával elismerést és tartós nézőtábort. Habár a tömegízlés tendenciózus lezüllesztése egy idő után gerjeszthet hasonlóan kommersz filmeket igénylő tábort, viszont ez mindig is az a műfaj marad, amire a nézők többsége bűnös élvezetként, a producerek pedig reklámfelületként fognak tekinteni.

//Kritika: Csuka Gergő//

8 jelenet kedvenc filmjeinkből, ahol a színészek érzelmei valódiak voltak