Richard király (King Richard, 2021) – Kritika

Will Smith mint Richard Williams, két világhírű teniszező edzője és apja egy életrajzi ihletésű sportfilmben. A világhírűvé vált színésztől szokatlan, viszont az 50-es éveit taposva valószínűleg egyre több olyan szerepet fog elvállalni, ami nem a legtöbb fizetést és nem a legnagyobb hírnevet kínálja. Reinaldo Marcus Green filmjének főszereplő-karaktere, mintha Will Smith-re lett volna írva, a kérdés, hogy a színész el tudja-e vinni a hátán a filmet?

A világhírű testvérpár, Venus és Serena befutásának történetét láthatjuk képernyőn és nyerhetünk betekintést egy szigorú, de szerethető, önfejű, de vicces apa által diktált nyomásgyakorlás és segítőkészség eredményének megtestesülésébe. Az egyszerű megéréstörténet komoly kérdéseket boncolgat, vagy legalábbis próbálja azt tenni kisebb-nagyobb sikerrel.

A Will Smith által remekül megformált apa karakterének legfőbb problémája, hogy a saját apjával való viszonyát próbálja szeretetteljesen, de túlságosan kompenzálni. Ennek eredményeképpen két kislányát az ötből – gyakorlatilag megszületésüket megelőzően – kikiáltja leendő világsztár – sportolónak, ezzel nyomást helyezve rájuk kiskoruktól fogva. Eltekintve, hogy nem tudjuk meg,  másik három lányán milyen elmulasztott vágyálmot akart megvalósítani, a kényszer- és stresszhelyzet romantizálásától sem riadt vissza a rendező.

A nevelés kritikája így azon a családfőn csapódott le, aki ugyanazt csinálja, mint főszereplőnk, csak még csalni is tanította gyermekét. Richard Williams példaképként van beállítva, miközben ha a sors kevésbé tehetséges gyermeket adott volna neki, ő is lehetett volna ebben a filmben a negatív példa. Ezzel ellentétben lányait autentikusan védi a fiatalkori kiégéstől és a cégek kihasználásától, ezért ők emiatt jó ideig nem dönthetnek sorsukról, így konfliktus képződik a családon belül. Erre a felvázolt történetre borul lepelként a már megszokott hihetetlen sikermítosz, amellyel igazolásra kerül Richard minden cselekedete, köztük a szociopátiásan hangsúlyozott győztesnek születettség és annak minden nyomása, amely lányaira csapódik le.

Miért elfogadható mindez a film szerint? Mert a jó szándék vezérelte mindeközben.

Ennek ellenérve pedig egy antipatikus szomszéd néni képében jelenik meg, aki feljelenti a családot, mert az apa az esőben edz lányaival. Belegondolni is szörnyű, ha abba a családba egy olyan gyermek születik, aki egy ideig nem tudja miben szeretne kiteljesedni. Összegezve nem az apa karakterével van a baj, hanem annak ábrázolásával, cselekedetei romantizálásával: az elért célhoz vezető út utószínezése és tetszőleges alakítása hatásvadász módon.

A Richard király napjaink problémáira is reflektál, azonban itt is súlyos ellentmondásokba keveredik. A Will Smith által játszott karakter nem rejti véka alá frusztráltságát a rasszizmus miatti elnyomással szemben és nem egyszer hangsúlyozza, hogy lánya sikere precedensértékű lehet a fekete és női sportolók terén is. Többször is kitér a sikermítosz lényegére: ha te meg tudod csinálni, akkor minden hozzád hasonló, vagy helyzeteddel azonosuló képes lesz rá.

Ez eddig egy koncepciózusan igen, de erkölcsileg nem elfogadható stratégia lehetne karrierépítés szempontjából, azonban amikor megjelenik egy gigacég milliós szponzori ajánlattal – mikor Venus még első meccsét sem játszotta le – a családfő és lánya felháborítónak érzik, hogy nem teljesítmény-, hanem identitás-alapú a befektetés.

A sok ellentmondás és egyszerűség mellett Will Smith játéka élettel tölti meg karakterét, amely néha mosolyt képes csalni arcunkra, viszont összességében a Richard király egy gyenge próbálkozás a sok közül a sikermítosz erejének felelevenítésére.

//Kritika: Csuka Gergő//

Will Smith lánya után a fia is bejelentette, hogy mostantól a nemi irányultsága biszexuális