LMBTQ propaganda miatt több országból is kitiltották az Örökkévalók című Marvel filmet
Megérkezett a hazai mozikba is a Marvel legújabb produkciója, az Örökkévalók, Chloé Zhao rendezését azonban máris több országban betiltották. Szaúd-Arábia, Kuvait és Katar államokban tiltólistára került az MCU frissen megjelent produkciója. Ezekben az országokban november 11-étől vetítették volna a mozik az Örökkévalókat, a jövőben azonban semmilyen információhoz nem lehet majd hozzáférni a filmmel kapcsolatban.
Zhao filmjét főként is újító szándéka miatt méltatta a filmes szakma, hiszen az MCU-ban először kap szerepet homoszexuális, ázsiai és hallássérült szuperhős. Az Örökkévalókban látható az első homoszexuális csók, amelyet filmben látható azonos nemű pár egyik tagját alakító Haaz Sleiman “életmentőként” definiált.
“El tudod képzelni, hány ember életét fogja ez megmenteni? Gyermekeket, fiatalkorúakat zaklatnak, követnek el öngyilkosságot. Ezek az emberek nem látják magukat reprezentálva. Most pedig láthatják ezt, ez mindenek feletti”
– nyilatkozta a színész a Variety magazinnak. A Deadline értesülései szerint az Örökkévalók cenzúrázott változata megtekinthető lesz az Egyesült Arab Emirátusokban, Jordániában, Egyiptomban és Libanonban.
(Via mafab.hu)
Article Tags: featured · Marvel · Örökkévalók