Gyilkos Halloween (Halloween Kills, 2021) – Kritika David Gordon Green Halloween-trilógiájának második része az 1978-as klasszikus és a slasher horror rajongóit mindenképpen meg tudja mozgatni, így kétségtelenül lesz közönsége, azonban a jól megszokott sablonokon túl egy kissé másabb, váratlan változást is kaphatunk. Ez a másság kicsit segít közelebb kerülni a brutális sorozatgyilkos motivációjához, valamint közvetít egyfajta nosztalgiaérzést a horror műfaj kezdetéhez: a társadalmi kérdésekre való reagálásának elvéhez. A Gyilkos Halloween ott folyatódik, ahol az első rész abbamaradt, ez pedig ugyanaz az este, amikor Laurie Strode-nak sikerült egy, a házat körülölelő lángok csapdájába ejteni Michael Myers-t. Főhősnőnk kórházba kerül súlyos sérülésével és a család a gyilkos legyőzésének biztos tudatában gyászolja elvesztett tagját, Allyson apját, Royt. Eközben a gyilkos az égő házhoz kivezényelt tűzoltókkal és rendőrökkel leszámolva – és egy kicsit a texasi-i láncfűrészes szellemét megidézve – továbbindul útjára, amelyet az első résznél durvább, trancsírozósabb és komplikáltabb gyilkosságok öveznek. Mivel a főhősünk félig mozgásképtelen, helyét két tényezővel kívánja a film pótolni: unokája, Allyson útját követhetjük, valamint egy komoly újítás képében a 78-as eseményeket túlélők és a hozzájuk csatlakozó, felhergelt környékbeliek csoportja kíván leszámolni a gyilkossal. A tömegmechanizmus és a pánik összekapcsolt elegye hatásos elemet alkotva már-már képes elfedni a klisék és a más kontextusban már vagy százszor látott jelenetek okozta lelombozódást. Ezzel a meglepő újítással csak egy gond van: a filmnyelvhez párosulva a film konklúziója szájbarágóssá válik, így kissé érvényét is veszti, viszont kétségtelenül képes közvetíteni azt, hogy a szörny szörnyet csinált az emberből. Egy szinté kiváló újítás, amely képes ellensúlyozni az egy északára jutó események sokaságát, hogy több flashback is segít kontextusba helyezni bizonyos cselekedeteket, amellett, hogy kellemes nosztalgikus élményt is nyújt az 1978-as Halloween nem ismert jeleneteinek megjelenítésével. Az első résznél is használt klisék viszontlátásával szemben érezhető mélységet kapott a film: Michael Myers viselkedése tükörképet tart a lázongó tömeg felé, amellyel egy kicsit közelebb is hozza a sorozatgyilkos személyét az emberi léthez. Továbbá a film vége felé elmosódik a határ: nem tudjuk, hogy a gyilkos mennyi része emberi és emberfeletti, nem tudjuk, hogy azért gyilkol-e, mert útjába állunk, vagy azért kerülünk az útjába, hogy gyilkolhasson. Ezen kérdések feltevésére késztet minket a Gyilkos Halloween 105 perces játékideje alatt, amely nem kevésbé eseménydúsabb, mint elődje. Az újítások önmagukban jót tettek a filmnek és nem is mondható ki a slasher horroroknál megszokott második rész bukása, viszont jobbnak sem mondható. A klisék, a flashbackek, a vér és egy sorozatgyilkos újabb mészárlásának ötvözete párosul a horror mint társadalomkritika gyengébb megjelenítésével, így a Halloween franchise és a slasher horror rajongóinak ajánlott, de önmagában egy közepes popcornmoziként funkcionál. //Kritika: Csuka Gergő// https://www.filmezzunk.hu/2020/04/21/20-aljas-es-kegyetlenul-jo-foszerep-azaz-akiket-imadtunk-utalni-2020-ii-resz/