Venom 2: Vérontó – spoilermentes kritika

A Venom második részének megnézése előtt azt a kérdést tettem fel magamnak: kifizetődő-e instabil, gyenge alapra házat építeni? Míg a DC-nél Joker történetéből készítenek egy kőkemény filmdrámát, addig a Marvel egyik legemberibb, vívódó – adott esetben depresszív – karakterének történetéből egy akcióvígjáték készül. Az első rész jó példaként szolgált az „antihős” drámájának lehető legnagyobb mértékű vizuális redukciójára, pedig Tom Hardy személye a főszerepben ennek ellentétét is lehetővé tette volna. A ki nem használt lehetőség miatt a Vérontó próbál visszakanyarodni Eddie Brock karakterének drámai oldalára: az egy testben élő két különböző személyiség ellentétei és érdekkülönbségei okozta konfliktusokra. Az „antihős” vicceskedő, olykor ironizáló karakteréből lehet-e drámai formát gyúrni egy kommersz akcióvígjáték második részének keretein belül? Érdemes ezzel próbálkozni?

Eddie Brock karakterének legfőbb konfliktusai Venomhoz köthetőek: együtt kell élnie a tudattal, hogy nem képes meghalni, így nincs komoly tétje az életének. Mint ahogyan egy ember nem tudja megfojtani magát, mert a levegőhiány-érzetnél bekapcsol egy önvédő mechanizmus, úgy ő maga sem képes erre, mert egy része – Venom képében – ellenérdekelt ebben. Eddie az együttélésük miatt a társadalomtól is elszigetelődik, valamint – ahogyan a filmnek is egy ideig – nincs hosszú távú célja, így tétje sem. A külső hatás, ami beindítja a folyamatokat Annie és Dan házasságkötése, valamint a sorozatgyilkos, Cletus Kasady provokációja, melynek következtében Eddie vére megfertőzi a már halálra ítélt rabot, ezzel egy Venomhoz hasonló parazitát juttatva a szervezetébe.

Cletus Kasady antagonista karaktere kétségtelenül erősebben felépített, mint az első rész szociopata kutatója, aki nem sikerült teljesen valósághűre, a Woody Harrelson által megformált pszichopatával ellentétben.

Nem csak a jellegzetes alakítás ad többet a filmhez, hanem a két parazitával rendelkezők relációja is egymáshoz, amelynek meglepően van mélysége. Kasady történetének egyik legnagyobb negatívuma, hogy egy, teljesen az elképzeléstől független, értelmetlen karaktert melléírtak és ráadásul ő, Frances Barrison egy mutáns! Jogos lehet a kérdés, hogy hogyan, miért és minek, de nem érdemes rajta gondolkozni, mert nem találunk rá választ. Véletlenül – ez nem vicc – pont az a szuperereje, hogy olyan frekvencián tud sikítani, ami a parazitákat leválásra kényszeríti.

A Venom 2 egyik legnagyobb ellentmondásának tekinthető a drámai szálhoz való visszanyúlás: a film nyelvezete a klisékkel együtt, valamint maga a műfaj szerkezetileg alkalmatlan a melodráma ízléses megjelenítéséhez. A legegyszerűbb példa erre, amikor a film a cselekményhez egyszerre (más-más jeleneteknél) akarja szervesíteni a rapet és Mozart Requiemjét, amely önmagában az eseménykontraszt nem megfelelő esztétikáját tükrözi.

A karakterek – főként Eddie Brock – drámája, mikor már épp kezdene hatni a nézőre, szertefoszlatja gondolatainkat pár klisével, akárcsak egy-egy gyenge színvonalú vicc, a mélyebb karakterek érvényét megkérdőjelezve.

Mindez az első rész által meghatározott koncepciónak köszönhető, mivel az képzi az alapot, meg is határozza a második rész körvonalait. Kétségtelen, hogy Andy Serkis – a rendező – próbál változtatni, hogy elkerülje az első rész baklövéseit, de ezt is csak a kommersz, klisés szuperhősfilm műfaján belül teszi, így nem is várhatunk emiatt radikális változást. Mindez leginkább a kiszámítható forgatókönyvben és a film előzetesében lelőtt cselekményrészletekben testesült meg. A színészi teljesítmény sem tudott sokat segíteni a filmen, a nézők ott találják az érthetetlen és erőltetett „drámai” csavart, ahol már vége a cselekménynek: a stáblista után.

Összességében az első rész koncepciója meghatározta a második kimenetelét és formáját is, habár a Vérontó próbált bizonyos elemekkel szakítani, ezzel jobban előtérbe helyezve a karakterek mögötti drámát. A színészi játék sem tudta megmenteni a filmet a középszerűségtől, de mindenképpen erősebbre sikerült, mint elődje.

//Kritika: Csuka Gergő//

20 szokatlan fotó, amely megmutatja, hogyan néznek ki valójában a filmek, speciális effektek nélkül