FILMEZZUNK.HU
Magyarországon forgat Nicolas Cage

A rémhírekkel ellentétben Nicolas Cage mégsem vonul vissza a színészkedéstől

657

A rémhírekkel ellentétben Nicolas Cage mégsem vonul vissza a színészkedéstől

Nicolas Cage néhány éve Puerto Ricóban járt, ahol filmje, az Elszabadult fenevadak kapcsán őszintén beszélt arról, hogy legfeljebb három-négy év múlva felhagy a színészkedéssel. Azonban a sztár rajongóinak még korai lenne elkeseredniük, Cage egyelőre ugyanis nem hagyja ott teljesen Hollywoodot!

Előzetest kapott Nicolas Cage új, ZS-kategóriásnak ígérkező filmje

A színész ugyanis a jövőben producerként és rendezőként továbbra is a tűz közelében maradna, számolt be róla akkoriban Complex.

„A rendezés egy olyan dolog, amire nagyon vágyok már. Jelenleg elsősorban színész vagyok, és a következő három-négy évben ez nem is fog változni, de utána már csak a rendezésre szeretnék összpontosítani”

– beszélt a jövőbeli terveiről. Az Oscar-díjas sztár arra is kitért, hogy produkciós cége, a Saturn Films vezetőjeként a produceri munkát is még inkább az előtérbe szeretné helyezni. Cage a napokban az EW-nek adott interjújában viszont már egészen másképp nyilatkozott a visszavonulását illetően:

“Nem, nem, nem. Nem, nem. Az nem történhet meg. Egészségesebb vagyok, amikor dolgozom. Szükségem van egy pozitív helyre, ahol kifejezhetem az élettapasztalatomat, és a filmezés megadja nekem ezt. Úgyhogy soha nem megyek nyugdíjba”

– mondta. Nicolas Cage színészi napjai tehát talán mégsincsenek megszámlálva, és szívesen is látnánk a nagy visszatérését. Tény, hogy sok éve gyakorlatilag B-kategóriás DVD/VOD-filmeket forgat, melyek nem sok babért arattak a számára. A színészt legutóbb a Willy mesevilága című horrorban láthattuk, mely jelenleg is elérhető a Telekom TVGO kínálatában.

Szomorú bejelentést tett Wentworth Miller: gyógyíthatatlan betegséggel küzd A szökés sztárja

(Via mafab.hu)


Article Tags: ·