Kritika: Az igazság bajnokai (Riders of Justice, 2021)

Mads Mikkelsen az egyik legsokoldalúbb színész a világon. A művészileg átgondolt döntéseinek pozitív hatása abban nyilvánul meg, hogy a projektekben, amiket elvállal, azokban soha nem képes csalódást okozni… és ez most sincs másképp!

Legutóbb a Még egy kört mindenkinek c. alkotásban tűnt fel a dán színészóriás, és ott is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem a film megnézése után, mint jelen helyzeteben. Mads Mikkelsen ragyogó játékával képes arra, hogy a többi közreműködőt is arra sarkallja, hogy a legjobbak legyenek szerepükben, és a maximumot tegyék le az asztalra, ráadásképp a show ellopása nélkül képes – a mellékszereplőkkel együtt – az átlag feletti teljesítményre. A részeg tanárokról szóló tavalyi filmmel a hasonlóság jól érzékelhető, de mégis más.

Most is négy férfiról szól egy olyan történet, ami alapjaitól jól működik, az összhang egyedülálló, és könnyen rájövünk, micsoda remek filmeket képesek készíteni ezek a dánok. Egy karácsonyi történetként startol és zárul a film, és számomra egyfajta tisztelgés volt az első klasszikus Die Hard előtt Anders Thomas Jensen (a direktor) műve, hisz sok hasonlóség észrevehető a ’88-as alkotással. A legújabb közvélemény-kutatás alapján mostanában már karácsonyi filmként tekintünk a Drágán add az életedre, akkor úgy gondolom, a dánok is elkészítették most a maguk Die Hard-ját Mads Mikelsennel. A két szálon futó cselekmény szépen összehozza a fő- és a mellékszereplőket.

Markus (Mads Mikkelsen) a tengerentúlon szolgál a katonaságnál, mikor híreket kap, hogy feleségét (Anne Birgitte Lind) és lányát, Mathildét (Andrea Heick Gadeberg) vonatbaleset érte. Nem sokkal később hazatér, de már csak felesége halálát állapíthatja meg. Szerencséjére nem marad egyedül, lánya túléli a szörnyű balesetet. Még el sem kezdheti gyászát, amikor idegenek kopogtatnak ajtaján, s elég hamar kiderül, hogy a baleset nem a véletlen műve volt.

Itt lép a képbe a másik oldalról az összeesküvéselmélet-gyártó fura fazonok hármasa: Otto (Nikolaj Lie Kaas), Emmenthaler (Nicolas Bro) és Lennart (Lars Brygmann), kiknek szent meggyőződésük, hogy a baleset egy okosan összerakott és véghezvitt terrorcselekmény része. Azonban a legnagyobb bibi, hogy ezt rajtuk kívül senki nem látja, és még a nyomozó hatóságok sem fogadják el magyarázatukat – mellyel Lennart rendelkezik. Őszerinte egy tökéletesen kivitelezett és a véletlenre hajazó, tökéletes gyilkosság áll a háttérben, mely másoknak inkább gyenge lábakon álló összeesküvés-elméletnek tűnhet.

A trió tagjai hihetetlenül eredeti személyiségekkel rendelkeznek, és őmiattuk teljesen más irányba képes váltani a cselekmény.

Megismerjük a dánok egyedi és mindenkitől különböző fekete humorát, melyet néha mi, magyarok nem is vagyunk képesek megfelelően lereagálni. Szóval az egész “baleset” egy bíróságon megjelenő tanú miatt történt, ki az Igazság Lovagjai motoros banda ellen készül tanúskodni a bíróságon. Azonban ezen bandatagok a cselekményre nincsenek hatással, ők csupán a rosszfiúk, a story végén megbűnhődnek a maguk furcsa módján. A befordult személyiségű Markus csak lassan találja meg a közös hangot a három jóakarójával. Eleinte elutasító a viselkedése, azonban a lányára, kitől oly messze került érzelmileg a távollétében, nagyon jó hatással van a három jó barát.

A közös családi összejövetelek, vacsorák azonban új távlatokat nyitnak meg apa-lánya közt, melyet csak szürke és monoton kapcsolatnak lehetett eddig nevezni. Szövetséget kötnek – Markus és a három agytröszt –, és együtt meglepő lépéseket helyeznek kilátásba. Sajátságos és páratlan atmoszférába kerülünk, mely maradivá változtatja bennünk a látottakat. Tetszett, ahogy a csúcsracionalista, érzéketlen Markus elkezdi felvenni a fonalat a különc és földhözragadt társaikkal. Szerintem a legragyogóbb forgatókönyvi megoldást kaptuk itt, és a rendező, Anders Thomas Jensen fantasztikusan csomagolta ki ezen jellemeket.

Ragyogó vígjátéki csavarokkal is rendelkezik a Az igazság bajnokai, mondom ezt úgy, hogy a film motorját nem a fergeteges és sírva röhögős poénok üzemanyaga hajtja.

A megtorlás sajátságos formája a film vége felé meghökkentő, azonban ez nem tart sokáig, és a direktor átvált érzelmi síkra, mellyel egyrészt mi, nézők is kellemesebb hangulatba kerülünk, másrészt egy újabb műfajt ismerhetünk meg. A fegyverforgató finálé bekövetkeztekor a bosszú elkerülhetetlen, amit elsőre szokatlan átélni, hisz a rendező a saját módján mutatja a végkifejletet, ahogy a rend helyreáll. Anders a karaktereket okosan építi fel és mindenkinek hagy elegendő játszóteret. Az esszenciáját is a filmnek a karakterek szükséges felvezetése adja, és ebben a játékidőben mindenki – így nem csak a fő vonalban mozgó Mikkelsen – képes learatni azokat a bizonyos képzeletbeli babérokat.

Az Igazság Bajnokai egy szeretett anya elvesztésével foglalkozik és felvázolja, hogy egy olyan sztoikus katonának, mint Markus egy családi tragédia tette szükségessé az érzelmeinek felszínre jövetelét. Így a valódi, mélyben szunnyadó személyisége tör felszínre a mérhetetlen bosszúvágyával karöltve. Mads Mikkelsen most sem okoz csalódást, bebizonyítja, milyen sokoldalú tehetség, hisz minden műfajban képes ötösre felelni. A film remek komikus egyensúllyal rendelkezik. Az összecsapásokban is alkalmazott fekete humor kevés alkalommal valósul meg olyan élvezhető szinten, mint most.

Ami megkülönbözteti a filmet az átlagtól, az nem más, mint a téma, melyet oly bizarrul, mégis figyelemfelkeltően tálalva kapunk.

A halállal, a vesztességgel való megbirkózás, a tragédia feldolgozása és az ezzel járó új utak bejárása az, amit közölni próbál velünk az alkotás. Ritka jó filmmel van dolgunk, mely több különböző műfajt ötvöz egybe zseniálisan. Az akciót, a thrillert, a humort és a drámát jól kombinálja anélkül, hogy egy percre is mesterkéltnek vagy erőltetettnek tűnne Anders Thomas Jensen jelenlegi fő műve.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

14 érdekesség Mads Mikkelsenről, amit nem gondoltál volna