FILMEZZUNK.HU
Matt Damon szégyelli, hogy régen szidta a melegeket, kiáll az LMBTQ közösség mellett

Matt Damon szégyelli, hogy régen szidta a melegeket, kiáll az LMBTQ közösség mellett

1690

Matt Damon szégyelli, hogy régen szidta a melegeket, kiáll az LMBTQ közösség mellett

Pár hete már bejárta a sajtót egy kisebb purparlé Matt Damon rokonságával kapcsolatban (az egyik lánya nem hajlandó megnézni a Good Will Huntingot, mert attól tart, hogy az apja, aki ellen most lázad, túl jó színészi alakítást nyújt benne), és máris itt az újabb kiteregetett családi szennyes! A hétvégén ugyanis a brit Sunday Times leközölt egy olyan interjút, amelyben az 50 éves sztár elmesélte: az egyik lánya hívta fel a figyelmét arra, hogy a b*zi szó (ő a faggot kifejezést használta) sértő, még viccből sem szabadna használnia.

Matt Damon és felesége

Matt Damon eleinte próbálta meggyőzni az öntudatos lányát, hogy Bostonban, ahol ő felnőtt, gyerekként számtalanszor hallotta a faggot kifejezést afféle kötőszóként, és ő is átvette süvölvény fejjel, anélkül, hogy tudta volna, mit jelent. Sőt, egy 2003-as filmjében is elhangzott a szájából (ez egyébként a Túl közeli rokon című vígjáték volt, amelyben sziámi ikerpárt alakított Greg Kinnear oldalán). Az érvelés akkor nem győzte meg a lányát: nem igazán tudta elképzelni, hogy régen ezt a szót merte volna bárki is használni a köznyelvben, hiszen (manapság legalábbis) köztudott, hogy sértő kifejezés. Matt Damont az ominózus interjúja után számos támadás érte a Twitteren és más közösségi platformokon a faggot szó használata miatt. Ezért most a napokban egy hivatalos közleményt juttatott el a The Hollywood Reporter magazinnak, amelyben megkövette az LMBTQ közösséget.

„A magánéletemben soha nem neveztem senkit b*zinak, és nem a lányommal lefolytatott beszélgetés volt az öntudatra ébredésem. Nem volt szándékomban senkit sem becsmérelni. Megtanultam, hogy az előítéletek felszámolásához az igazságosság felé tett aktív lépésekre van szükség, és nem arra, hogy passzív vigasztalást leljek abban, hogy „a jófiúk egyikeként” gondolok magamra. Tekintettel arra, hogy az LMBTQ+ közösség elleni nyílt ellenségeskedés még mindig nem ritka jelenség, megértem, hogy kijelentésem miért vezetett sokakat arra, hogy a legrosszabbat feltételezzék rólam. Ezért most, hogy mindenkinek világos legyen, kiállok az LMBTQ+ közösség mellett.”

Az egyébként ezúttal sem derült ki, hogy Matt Damon pontosan melyik lányával is keveredett vitába. Ahogy azt a színésszel foglalkozó korábbi cikkünkben is megírtuk, a sztár 2005-ben vette el Luciana Barrosót, így most ő neveli a felesége korábbi kapcsolatából született, 22 éves Alexiát. Mivel nem életszerű, hogy a nevelt lányával való esetleges nézeteltéréseiről Matt Damon ilyen nyíltan számolna be a sajtónak, inkább az a valószínűbb, hogy ismét a 15 éves lányával, Isabellával zördült össze, hiszen a 13 éves Giával és a 11 éves Stellával valószínűleg nem az LMBTQ közösségről beszélgetnek a vacsoraasztalnál.

J. K. Rowling, a Harry Potter írója durván nekiment az erőszakos LMBTQ-propagandának

(Via port.hu)


Article Tags: · ·