FILMEZZUNK.HU
7 érdekesség, amit még nem tudtál Michael Caine-ről

7 érdekesség, amit még nem tudtál Michael Caine-ről

4921

Michael Caine érdekességek

Sir Michael Caine legendás brit színész, aki kétszer nyerte el az Oscar-díjat és II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. Több, mint száz film fűződik a nevéhez és tizennyolc éves korában a koreai háborút is megjárta. A filmezés mellett szívesen énekel és egy albuma is megjelent már. A nyolcadik X-en is túl még mindig aktívan forgat és dolgozik. Alábbi összeállításunkban vele ismerkedhettek megy egy picit jobban.

Michael Caine Oscar

1) Eredeti neve: Maurice Joseph Micklewhite. Édesanyja, Ellen Frances Marie, protestáns vallású szakácsnő és takarítónő volt, édesapja, az angol és ír származású, katolikus vallású Maurice Joseph Micklewhite, egy halpiac portása.

2) 1952-től 1954-ig a brit hadseregben szolgált – először Iserlohnban, Németországban, majd a koreai háborúban, ahol megjárta a harcmezőket is.

A híd túl messze van (A Bridge Too Far, 1976)

3) 1954-ben visszakerült Londonba, ahol megtudta, hogy már létezik egy Michael Scott nevű színész, ezért új nevet kellett választania. A telefonfülkében állt éppen egy mozi közelében, amikor meglátta, hogy éppen a The Caine Mutiny című filmet adják és így lett belőle „Michael Caine”.

4) Két önéletrajzi írást adott ki: 1992-ben a What’s It All About? és 2010-ben a The Elephant to Hollywood című könyveket.

Harry Brown (2009)

5) Második feleségét, a színésznő és modell Shakira Baksh-t 1973. január 8-án vette feleségül és azóta is együtt élnek. Caine látta a nőt egy Maxwell House kávéreklámban és megszerezte a telefonszámát. Egy lányuk született, Natasha Haleema.

6) Édesanyja halála után nem sokkal tudta meg, hogy  van egy féltestvére, a nála idősebb David, aki súlyos epilepsziában szenvedett és egész életében a Cane Hill Elmegyógyintézetben élt 1992-ben bekövetkezett haláláig.

7) „Amikor olyan élethelyzetben vagyunk, amelyben az élet elviselhetetlen, jogod van meghalni” – jelentette ki Michael Caine, a világhírű angol színész, aki egy rádióinterjúban beismerte: 1955-ben segített meghalni végső stádiumban lévő rákbeteg apjának.

A csendes amerikai (The Quiet American, 2002)

A 15 legjobb film Michael Caine szereplésével

(Hét színészei címlapkép forrása)
(Hét színészei érdekességek forrásai: starity.hu, wikipedia.hu, mafab.hu)

//milos//


Article Tags: ·