FILMEZZUNK.HU
Kritika: Fekete Özvegy (Black Widow, 2021)

Inkább kém, mint szuperhősfilm | Kritika: Fekete Özvegy (Black Widow, 2021)

2884

Kritika: Fekete Özvegy (Black Widow, 2021)

Ami a legnagyobb kérdés volt számunkra, az nem más, minthogy a Marvel megtalálja-e a Bosszúállók után méltó utódját Natasha Romanoffnak, és képes lesz méltó búcsút venni a Fekete Özvegytől? A válasz egyértelmű és egyben felemás: igen is, meg nem is.

Fekete Özvegy (Black Widow, 2021) - Előzetes

A Covid–19 kissé átrajzolta az MCU tervezetét, de a stúdió igyekezett úgy folytatni a negyedik fázist, olyan sebességre kapcsolni, mint amikor a Bosszúállók felrobbantották a mozikasszákat. Az igyekezet szép, azonban az eredetiségből kaphattunk volna kissé többet is. Először vegyük át az elkövetkező két esztendő mozis paletta kínálatát Marvel szemszögből… ha már a negyedik fázisnál tartottunk.

Két hónap múlva az első ázsiai szuperhőssel ismerkedhetünk meg, Shang-Chi-vel és az Ő gyűrűivel, melyek legendával rendelkeznek (2021. szeptember 2: Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings). Őt követi ősszel az Örökkévalók Chloé Zhao rendezésében, mely az első nagy durranásnak ígérkezik a Bosszúállók óta (2021.december 4: Eternals). Peter Parker az új Pókemberben is látható lesz még idén karácsony előtt, és képtelen lesz megtalálni a hazafelé tartó utat (2021.december 16: Spiderman-No Way Home). Jövő tavasszal jön a horrorisztikus jegyekkel rendelkező új Doktor Strange (2022.március 24: Doctor Strange in the Multiverse of Madness), és a kalapácsvető Thor is szerelembe esik, miközben dübörög felette az ég ( 2022.május 5: Thor:Love and Thunder).

Wakanda él és virul. Jövő nyáron ugrik a vászonra Fekete Párduc, azonban, hogy kit rejt a címszereplő, még homály fedi (2022. július 8: Black Panther: Wakanda Forever). 2022 novemberében The Marvels címmel repül be a mozikba az újabb Marvel Kapitány, továbbra is Brie Larsonnal. Két év múlva az, év legrövidebb hónapjában pedig folytatódik a kvantumtörténelem ismertetése az új Hangya és Darázsban (2023. február 16: Ant-Man and the Wasp:Quantumania), majd James Gunn megrendezi a trilógiává bővült Űrlordék újabb kalandjait a Galaxis őrzői vol.3-at, mely 2023. május 4-én kerül mozikba. (A dátumok a jelen helyzetet jelzik, mérget még ne vegyünk rá!)

Kritika: Fekete Özvegy (Black Widow, 2021)

Visszakanyarodva özvegyünkre… egyértelmű célja volt a stúdiónak – a műfaji határokat feszegetve –, hogy ne csupán a Marvel-fanokat, hanem egy szélesebb közönséget is képesek legyenek berángatni a filmszínházakba, melyek konganak az ürességtől. Most nincs szükségünk komoly háttérinformációra ahhoz, hogy felvegyük a fonalat a látottakhoz.

A Black Widow csupán egy kémtörténetbe bújtatott, időnként akcióval dúsított látványtúra, melybe becsempésztek egy mostanában divatos feminista hajlamot, ráadásul a WW 1984-ben csalódott képregényfanok kissé hátradőlhetnek székükben és megnyugodhatnak, hisz az igényüket képes az alkotás lecsillapítani.

A film kezdetekkor Natashával (Scarlett Johansson) és kishúgával, Jelena Belovával (majdani Florence Pught) ismerkedünk meg a 90-es évek közepén, kiknek traumatikus múltjukkal kell megküzdeniük, és emiatt menekülnek a szüleikkel egyetemben, akiket Rachel Weisz (Melina) és David Harbour (Red) alakít. A kvartett sikeresen eljut Kubába. Ott azonban elszakadnak szüleiktől és a gátlástalan Dreykov tábornok gondozásába kerülnek. Dreykov egy tudatkontrollon alapuló Fekete Özvegy programba küldi őket, akik sok más lányhoz hasonlóan esztelen gyilkológépekké válnak, és ezzel mintegy szerszámként kihasználják a testi adottságukat (ez is ismerős lehet a kedves olvasónak valahonnan…).

Kritika: Fekete Özvegy (Black Widow, 2021)

Sokkal később Budapesten futnak össze, ahol bemutatják pest egy lepukkant konyhájában, mekkora harctudással bírnak. Mivel Jelena egy titkos, vörös anyagnak köszönhetően már kiszabadult Dreykov fogságából, így már együtt vadászhatják le kínzóikat és nevelőszüleikhez fordulnak segítségért a cél érdekében. Három fő akcióbemutatót kapunk a női direktortól (Cate Shortlandtól). Az elsőt budapesti helyszínen élvezhetjük egy autósüldözés keretén belül, a második nagy durranás egy helikopter és a zord időjárás ütős kombinációjából adódik, míg a harmadik – mely erősen hajaz a már korábban látott MCU filmekre – az égből zuhanva hull reánk. A Marvel varázslat most elmarad, nem képes emlékezetes látványt nyújtani, sőt, továbbmegyek. A Bosszúállókon edződött szemünk bíz gyakran érzékeli, hogy helyenként dolgozhattak volna a technikusok a látványvilágon, mely hagy maga után némi kívánnivalót.

Számomra sokkal inkább volt kémfilm, mint szuperhősfilm, ami csak a javát szolgálta az alkotásnak.

Közelebb éreztem egy James Bond női verziójához, mint a Vasemberhez. A franchaise legütősebb és legalaposabb darabja kétségtelenül a Tél Katonája, melyhez a Fekete Özvegy csak szeretne felérni. A legalaposabb módon nyúlt a kém-thriller műfajhoz, megemlítve még azt a nem csekély pozitívumát, hogy Steve Rogers múltját és jelenét ragyogóan bontották és mutatták be nekünk, nem úgy, mint most Natasha esetében.

Még egy utolsó előzetest kapott a Fekete Özvegy, amely az eddigi legütősebb!

A rendező, Cate Shortland a karaktereket igyekszik a középpontba helyezni – ami dicséretes – de a főhös gyötrelmei és fájdalmai nincsenek eléggé kicsomagolva, csak helyenként kapunk információt az igazi Natasháról. A szereplők közti dinamika, amikor időt és helyet kap a játékidőben, akkor jól működik, kár, hogy ezt nem boncolgatták tovább, hisz Florence Pught látványosan lubickolt szerepében. Dicséretes, hogy a producerként is szerepet vállaló Johansson nem akarta önmagát az arcunkba tolni, és engedte, hogy a többi szereplő is reflektorfénybe kerüljön. Okos, hisz sok jelenetben ott van, de nem érezzük tolakodónak a jelenlétét.

Jelenát leszámítva a karakterábrázolás tehát csúnyán a háttérbe szorul az időszakosan megjelenő verekedős – robbantgatós jelenetek miatt, és mivel a figurák nem kapnak igazi mélységet, ezért izgulni sem lehet értük kellőképpen.

Fekete Özvegy mostani ellenfele Taskmaster, aki inkább néz ki egy Daft Punk klip főszereplőjének, mint egy komolyan vehető főgonosznak. A Marvel filmek gyengesége – a főgonosz kidolgozottsága – tehát továbbra is érezhető, és szomorú, hogy ezen most sem voltak képesek változtatni.

Megismerve a Romanoff familíát az az érzés bújkál bennünk a filmről kijövet, hogy az új Fekete Özvegy nem fogja megváltani a Világot, hisz túl sok ismert képjegyet lopott az Amerika kapitány: Tél katonájából, azonban, mint egyedüli film, jól megállja a helyét a Marvel univerzumában. Egy dolgot viszont jól megtanul az egész Világ… mégpedig azt, hogy miképpen kell fővárosunk nevét helyesen kiejteni!

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

10 dolog, amit nem gondoltál volna Scarlett Johansson-ról

Kritika: Fekete Özvegy (Black Widow, 2021) Ami a legnagyobb kérdés volt számunkra, az nem más, minthogy a Marvel megtalálja-e a Bosszúállók után méltó utódját Natasha Romanoffnak, és képes lesz méltó búcsút venni a Fekete Özvegytől? A válasz egyértelmű és egyben felemás: igen is, meg nem is. A Covid–19 kissé átrajzolta az MCU tervezetét, de a stúdió igyekezett úgy folytatni a negyedik fázist, olyan sebességre kapcsolni, mint amikor a Bosszúállók felrobbantották a mozikasszákat. Az igyekezet szép, azonban az eredetiségből kaphattunk volna kissé többet is. Először vegyük át az elkövetkező két esztendő mozis paletta kínálatát Marvel szemszögből… ha már a negyedik fázisnál tartottunk. Két hónap múlva az első ázsiai szuperhőssel ismerkedhetünk meg, Shang-Chi-vel és az Ő gyűrűivel, melyek legendával rendelkeznek (2021. szeptember 2: Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings). Őt követi ősszel az Örökkévalók Chloé Zhao rendezésében, mely az első nagy durranásnak ígérkezik a Bosszúállók óta (2021.december 4: Eternals). Peter Parker az új Pókemberben is látható lesz még idén karácsony előtt, és képtelen lesz megtalálni a hazafelé tartó utat (2021.december 16: Spiderman-No Way Home). Jövő tavasszal jön a horrorisztikus jegyekkel rendelkező új Doktor Strange (2022.március 24: Doctor Strange in the Multiverse of Madness), és a kalapácsvető Thor is szerelembe esik, miközben dübörög felette az ég ( 2022.május 5: Thor:Love and Thunder). Wakanda él és virul. Jövő nyáron ugrik a vászonra Fekete Párduc, azonban, hogy kit rejt a címszereplő, még homály fedi (2022. július 8: Black Panther: Wakanda Forever). 2022 novemberében The Marvels címmel repül be a mozikba az újabb Marvel Kapitány, továbbra is Brie Larsonnal. Két év múlva az, év legrövidebb hónapjában pedig folytatódik a kvantumtörténelem ismertetése az új Hangya és Darázsban (2023. február 16: Ant-Man and the Wasp:Quantumania), majd James Gunn megrendezi a trilógiává bővült Űrlordék újabb kalandjait a Galaxis őrzői vol.3-at, mely 2023. május 4-én kerül mozikba. (A dátumok a jelen helyzetet jelzik, mérget még ne vegyünk rá!) Visszakanyarodva özvegyünkre… egyértelmű célja volt a stúdiónak – a műfaji határokat feszegetve –, hogy ne csupán a Marvel-fanokat, hanem egy szélesebb közönséget is képesek legyenek berángatni a filmszínházakba, melyek konganak az ürességtől. Most nincs szükségünk komoly háttérinformációra ahhoz, hogy felvegyük a fonalat a látottakhoz. A Black Widow csupán egy kémtörténetbe bújtatott, időnként akcióval dúsított látványtúra, melybe becsempésztek egy mostanában divatos feminista hajlamot, ráadásul a WW 1984-ben csalódott képregényfanok kissé hátradőlhetnek székükben és megnyugodhatnak, hisz az igényüket képes az alkotás lecsillapítani. A film kezdetekkor Natashával (Scarlett Johansson) és kishúgával, Jelena Belovával (majdani Florence Pught) ismerkedünk meg a 90-es évek közepén, kiknek traumatikus múltjukkal kell megküzdeniük, és emiatt menekülnek a szüleikkel egyetemben, akiket Rachel Weisz (Melina) és David Harbour (Red) alakít. A kvartett sikeresen eljut Kubába. Ott azonban elszakadnak szüleiktől és a gátlástalan Dreykov tábornok gondozásába kerülnek. Dreykov egy tudatkontrollon alapuló Fekete Özvegy programba küldi őket, akik sok más lányhoz hasonlóan esztelen gyilkológépekké válnak, és ezzel mintegy szerszámként kihasználják a testi adottságukat (ez is ismerős lehet a kedves olvasónak valahonnan…). Sokkal később Budapesten futnak össze, ahol bemutatják pest egy lepukkant konyhájában, mekkora harctudással bírnak. Mivel Jelena egy titkos, vörös anyagnak köszönhetően már…

Értékelés

Színészi alakítás - 79%
Történet - 65%
Hangulat - 78%
IMDB - 71%
RottenTomatoes - 80%
Filmezzünk.hu - 74%

75%

User Rating: Be the first one !
75

Article Tags: · · · · · · · ·