Ördögien nyálas horror | Démonok között: A ördög kényszerített (2021) – kritika

A Démonok között franchise alaptörténetének harmadik része van vetítésen a mozik újranyitása után, viszont amilyen jó visszatérni a mozikba, annyira volt kellemetlen végignézni Az ördög kényszerítettet. Nyolc évvel ezelőtt látott napvilágot az Ed és Lorraine Warren szellem- és démonűző házaspár történetét feldolgozó első film, amelynek James Wan volt a rendezője, akárcsak az azt követő résznek. Az első rész eddig az univerzumhoz készült filmek csúcsa, ugyanis lassan építkező története a veszélyt később – megfelelően adagolva – fedte fel, valamint a realitás olyan szintjéről indult, amely a végeredményt abszolút különlegessé tette. Ezáltal nehezen tudnánk az abban a részben történteknél hihetetlenebb jeleneteket megkérdőjelezés nélkül befogadni -figyelembe véve, hogy igaz történet szolgál alapul, ennek ellenére vonakodva, de a franchise szerelmesei el tudtak vonatkoztatni a második rész hibáitól és – az azt megelőző részhez viszonyított – irreális történéseitől. Igen, a második rész már nem csak az egyes eseményeket nézve, hanem összességében elrugaszkodott az ihletül szolgáló házaspár által állítottaktól és erre legjobb példa, hogy a főgonosz is, aki a történet vázát adja, egy kreált karakter.

James Wan-t a rendezői székben A gyászoló asszony átkához köthető Michael Chaves követte, ezzel egy nehéz feladatot magára vállalva: nem legombolni még egy kis pénzt a horror-franchiseról, hanem életben tartani azt továbbra is.

A történet David megszállásával kezdődik, amikor Arne a sikertelennek látszó ördögűzés közepette felajánlja magát az ismeretlen gonosznak, hogy megmentse a megszállt kisfiút. Ezt követően Arne-t a benne lakozó gonosz gyilkosságra készteti, amelynek ő maga nincs tudtában, így börtönre ítélik. A Warren házaspár (Ed a démonológus, Lorraine a médium) a sikertelen ördögűzést követő lábadozás után próbálja megakadályozni Arne halálát és jogi precedenst teremteni arra, hogy ne ítéljék el azokat, akiket a bűnelkövetés pillanatában démoni megszállás befolyásol.

Az előző részektől eltérően egyből a történet közepében találjuk magunkat, ami lehetne frappáns kezdés, ha nem szolgálná a jump scare-ek túltolását és nem akarná onnantól kezdve közel két óra hosszat a képernyő elé szögezni a nézőt a maga, kevésnek bizonyuló eszközeivel, amely alatt elsősorban a karaktereket és a történetvezetést értem. Ez a film azt akarja képviselni játékideje alatt, ami az első Démonok között utolsó fél órájában történt, azonban jelentős különbségek vannak a kettő között:

Karakterek szempontjából ennek a filmnek 4 érdemi szereplője van, akik motivációt próbálnak képezni, hogy nézd tovább a filmet: A már jól ismert házaspár, a gonosz erő és az, akit a gonosz erő kínoz. Az ezt megelőző filmekben a család részletesebb megismerése nem csak hogy jobban bevonta a nézőt érzelmileg, a történetnek tétet, mélyebb drámát kölcsönzött, mint a harmadik résznél sikerült. Így, hogy a Warren-karakterek egyedül viszik hátukon a cselekményt, az azonosulási pontokat a horror-elemek közé beillesztett, nyálas szerelmi szál próbálta megképezni  flashback-ek formájában, sikertelenül. Az előző részek alatt már megtanultuk, hogy kikért nem kell izgulni, és azok pont ők. Hogy ki miatt kell izgulni, az viszont hamar felfedődik, így kevesebb izgalom is marad hátra, és válik emiatt is unalmassá a film.

A „gonosz” karakter ezúttal nem egy szokványos démon, hanem egy hús-vér entitás, aki viszont földöntúli eszközöket használ. Ismeretlenségével képez egyedül kétséget, ezen kívül hatalma lehet rémisztő, azonban elérhetősége is rombolja az általa kelteni kívánt félelmet, valamint a jump scare az egyetlen eszköze, amivel a nézőt rémisztheti, ugyanis a fent említettek alapján nem található meg benne az azonosulási pont, nem vonódik be eléggé érzelmileg a néző.

Mivel a történet közepe képzi a film kezdetét, így a zárlat – korlátozva a cselekményt – beszorít az előző részek alapján izgalmasnak ígérkező részbe, ami ebben az esetben egy gyengébb, nyomozós krimiszálat eredményez.

Az ennek köszönhető folyamatos történések sajnos már nem húzzák be az eddig elvesztett nézőket, akit mégis sikerült magával ragadni, az talán képes lesz eltekinteni a krimi és a horror közti nyálas snittektől. Hogy mért okozta ez a rész a franchise halálát? Az eddigi részek – de főleg az első – erőssége az ennél lassabban épülő történet volt, addig is a képernyő előtt feszengtünk, mert nem tudtuk mi az konkrétan, amitől félünk. Most, hogy előbb szembesültünk a gonosz erejével és már az elejétől elkezdődött a hatásvadászat, így hamar ki is fulladt a történet: nem volt képes fenntartani a félelmet, ugyanis azt egy bizonyos ideig építeni kell, hogy tartós legyen, valamint nem húzott magába a cselekmény sem, mert azonosulási pont hiányában távolinak érződött.

//Kritika: Csuka Gergő//

12 horror film, amiket valós események ihlettek