A Mitchellék a gépek ellen – Kritika

Tanulságos. Szellemes és kreatív. Ámulatba ejtő. Az év egyik legjobb filmje. – Ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illeték a Netflix új animációs filmjét, a Mitchellék a gépek ellen-t. De vajon tényleg így jellemezhető az amerikai streaming óriás áprilisban debütáló produkciója?  Nem szeretném az elején lelőni a poént, annyit azonban már most elárulhatok, hogy nem fogok beállni az előttem szóló dicsőítők kígyózó sorába egy jó kis hollywoodi vállveregetésért. Ennél azért árnyaltabb a kép.

A film története egy korántsem átlagosnak mondható családot mutat be nekünk. Legalábbis maga a film végig ezt sulykolja. Természetmániás, boomer édesapa, laza anyuka, akinek legfőbb vágya, hogy családja normális és Insta kompatibilis legyen, valamint a két gyerek alkotja a 4 fős kolóniát. Főszereplőnk, Katie filmvirtuóz, aki éppen felvételt nyert a filmes főiskolára, hogy ott még jobban kiteljesedve valósítsa meg álmait. Öccse, Aaron pedig igazi kissrác, aki szereti a dínókat és egyenlőre elképzelhetetlennek tartja, hogy lányokkal barátkozzon. Álljunk csak meg egy pillanatra.

Nem arról volt szó, hogy ez egy különös, a többitől merőben eltérő család? Ezen tulajdonságok alapján az állítás nem igazán állja meg a helyét.

Na, de haladjunk tovább a sztorival. Az emberek életét teljesen behálózza az okoskütyük világa, azon belül is a tech óriás, pal nevű cég. Minden eszközön az ő operációs rendszerük fut és folyamatosan valami új extrát dobnak piacra. Ilyen újdonság a külsővel felruházott okos személyi asszisztens, ami a korábbi, Siri-hez hasonló verziót készül váltani. A bonyodalom ott kezdődik, hogy Siri-nek érzelmei támadnak és az elvetettség bosszúállásra készteti. Átveszi a hatalmat az új prototípusok fölött, hogy az emberiség egészét összegyűjtve és száműzve egy új, robotok élte világot teremtsen. Tervében csak a valamilyen csoda folytán szabadlábon maradó Mitchell család tagjai akadályozhatják meg.

Egy mesterséges intelligencia által vezérelt robot lázadás, ahol az emberiség sorsa néhány ember kezében van? Ne haragudjatok, de képtelen vagyok kiverni fejemből a képet, ahogy Will Smith egy Converse bőrcsukában, Audit vezetve rúgja szét a fém popókat. És ezzel el is értem az első napirendi ponthoz. Maga a történet nem találja fel a spanyolviaszt. Millió hasonló témájú filmet ismerünk és valljuk be őszintén, kis gondolkozással akár mi is összerakhattunk volna egy ehhez hasonló alapsztorit. Ennek ellenére a forgatókönyvnek vannak erősségei.

Kifejezetten mélyen taglalja a szülő gyerek viszonyt, a kölykök kirepülésének nehézségeit, illetve az érdekükben meghozott áldozatok súlyosságát.

Korunk generációs szakadékát jól mutatja be a természetjáró, informatikai eunuch édesapa és filmvirtuóz lányának ellentéte. Egy egymástól elidegenedett, egykor boldog harmóniában élő család újra egymásra találásának története ez. Pozitívum még a humor, amelynek egyik fő eszköze a Mitchell család kancsal és pufi kutyája, valamint a technikai megoldások. A Pókember: Irány a Pókverzum! producerei ismét szemet gyönyörködtető és igencsak forradalmi animációval készítették el filmjüket.

A kedves kis bókok után következhet a hideg vizes arcon öntés. Az amerikai nyálverés egyik oka a kedvesen és ártatlanul elbújtatott leszbikus szál volt. Főszereplőnk ugyanis lányokra hajt. A szivárványos kitűző már gyanús volt, majd elhangzik egy „Van egy állati helyes lány” mondatocska, a végén pedig már nyílt lapokkal játszik a film. Sokan úgy gondolják, hogy a díjátadók nagy befutója lehet a produkció és ezzel a húzással már akár előre oda adhatnánk neki az aranyozott mellszobrocskát. A lehetséges díjak ellenére mindenképpen furának tartom, hogy a legnagyobb értetlenség konzervatív apa és „modern” lánya között nem Katie leszbikus mivolta, hanem videózás iránti rajongása.

Ha már Rick (az apa) karakterénél tartunk szintén nehezemre esik elfogadni a férfi szereplők lúzerként való ábrázolását.

Lehet ezzel vitatkozni, de Katie édesapja egy pocakos, múltban ragadt figura, aki nem ért szót gyermekeivel és csak a saját dolgai érdeklik. Ugyanakkor Linda (az anya) ultra modern, megértő és laza. Tovább erősíti a szerencsétlen hímek táborát a pal vezetője Mark is, aki szintén nem nevezhető egy talpraesett, férfias karakternek.

Mindent összevetve A Mitchellék a gépek ellen nem fog forradalmian újat mutatni, a homokos szál Netflix módjára erőltetett, de ezen negatívumok ellenére egy szórakoztató, vicces és szemet gyönyörködtető filmet kapunk.

//Kritika: Strancz Ármin//

A 10 legjobb film a mesterséges intelligenciáról