FILMEZZUNK.HU
Megérkezett a Nő az ablakban első előzetese!

Vadonatúj előzetest kapott a Netflixen debütáló Nő az ablakban!

2263

Nő az ablakban (The Woman in the Window, 2021) – Előzetes

A sztorit már sokan ismerhetik, mivel A.J. Finn regényéből viszik vászonra. A Bestsellert Tracy Letts dolgozta át forgatókönyvvé, aki írt már olyanokat, mint mondjuk a Gyilkos Joe, de mégis ebben a világban kicsit kezdőnek számít. Joe Wright pedig a Legsötétebb óra után bizonyíthat rendezőként, ami tényleg remek életrajzi film lett.

Az már az elején látszik, hogy ha valami félre is siklik, Amy Adams miatt ettől függetlenül megéri majd megnézni az alkotást. Közben már elég sokan vonnak párhuzamot Alfred Hitchcock 1954-es klasszikusával, a Hátsó ablakkal, és ezt jól is látják. A történet középpontjában dr. Anna Fox karaktere van (Amy Adams), aki agorafóbiában szenved. Az agorafóbiások rettegnek minden olyan helyzettől, ahonnan nem tudnának könnyen kiszabadulni, vagy szükség esetén nem kapnának segítséget.

A pszichológusnőnél ez addig fajul, hogy már a lakásából sem lép ki, de azért sikerül összebarátkoznia a szemközti épületben élő nővel, akit Julianne Moore játszik. Egyik este kiszúrja, hogy a barátnőjét megtámadják, és az ablakból nézi végig az egészet. Anna bejelenti az esetet, de a férj (Gary Oldman) egy teljesen más nővel jelenik meg, akit a feleségeként mutat be. Annának természetesen ezután nem nagyon akar hinni a betegsége miatt senki, szóval saját nyomozásba kezd, amibe lehet nem kellett volna. A Nő az ablakban című filmet május 14-én mutatják be a Netflix kínálatában.

10 filmes duó, akik közti nagy korkülönbség még a nézőknek sem tűnt fel

(Forrás: promotions.hu)


Article Tags: · · · · · · · · ·