Ben Affleck kereszténnyé válásáról és hitéről vallott
Metodista gyülekezetbe jár Ben Affleck, aki egy interjúban beszélt arról, hogyan vált kereszténnyé, illetve arról is, hogy mindez mennyire befolyásolta új filmjének elkészítésében.
„Metodista gyülekezetbe járok, a gyermekeim megkeresztelkedtek én pedig egy picit később ismerkedtem meg a kereszténységgel.”
– mondta a díjnyertes színész. Ben Affleck volt felesége 4 éve tért vissza a hívő közösségbe, a sikeres “Mennyei Csodák” című film forgatása után, majd röviddel ezután Bent is elhívta, hogy vegyen részt egy Istentiszteleten vele és a gyermekeikkel. Az Oscar-díj nyertes világsztár azóta ragaszkodik hitéhez.
„Az egyik, amit a hitben a legszebbnek találtam, az az, hogy bármennyire is szenvedek a hitem tökéletesítése során, és bár bűnösök vagyunk megváltást találtunk Isten szeretetében, megszabadultunk, a lehető legjobb életet éljük, szeretjük a másikat, nem ítélkezünk és bárkinek megbocsátunk.”
– mondta a színész, aki szerint az utóbbira nagyon nagy szüksége van ma a világnak. A “Visszaút” című, legutóbbi filmjében egyébként egy elesett, reménytelen volt kosarast játszik, aki egykori középiskolás kosárcsapatának vezetésében találja meg a reményt. A filmben a kereszténység alapelvei is hangsúlyt kapnak.
“Keresztény nagymamám volt a legnagyobb hatással az életemre” – Will Smith
(Forrás: hitradio.hu)
Article Tags: Ben Affleck · featured · hit · kereszténység